A vulkán

A rendőrkapitány hellyel kínált – reprezentációs kerete többet nem tett lehetővé –, majd néhány udvarias közhely után a tárgyra tért:

– Az eset, mely után ön érdeklődik, az utóbbi évek legnagyobb szabású panamájának számított, eredményes közbelépésünkkel beláthatatlan következményeket sikerült elhárítanunk.

Mint a bonyolult bűnügyek általában, ez is egy jelentéktelennek látszó eseménnyel indult. 1992 januárjának elején doktor Kunyhóssy János, a Magyar Perzsa Bank ügyvezető igazgatója, a Perzsa-Magyar Bank alosztályvezetője megjelent a XI. kerületi önkormányzat panaszirodájában és egy bejelentést tett. Közölte, hogy esti sétája során, melyet a Gellérthegyi út 42/c szám alatti villájának kertjében tett, különös jelenséget észlelt. Az úszómedence közelében penetráns, leginkább a forró kén szagára emlékeztető bűz csapta meg az orrát. Először arra gondolt, hogy tolvajok hatoltak be a kertbe, és ők végezték el a szükségüket, de a kapunál felszerelt riasztó-védő berendezés nem jelzett betörést.

Tovább vizsgálódva Kunyhóssy úr megállapította, hogy a bűz feltehetőleg az egész telek legmélyebb pontjáról, a januári időben természetesen üres medence lefolyójából árad. Gyanította, hogy egy mezei egér vagy hasonló állat szorulhatott be oda, elpusztult, és a teste oszlásnak indult. Utasította a személyzetét, hogy nézessék át a vezetéket.

Másnap este hazatérve Kunyhóssy úr érdeklődött a vizsgálat eredményéről. Bármilyen gondosan is kotorták végig a csöveket, semmiféle tetem nem került elő, ugyanilyen sikertelenül zárult a megismételt vizsgálat is Kunyhóssy úr jobb híján kénytelen volt ledugóztatni a medencét ellátó csövet.

Néhány nappal később Kunyhóssy újabb különös jelenséget észlelt. Kertjében váratlanul szirmot bontottak a szabadban áttelelő trópusi virágok, és gyümölcsöt hoztak a fagyálló pálmafák. Ezt már tűrhetetlen anomáliának minősítette, sürgős és hathatós intézkedéseket követelt az önkormányzattól.

Ez a bejelentés, mint annyi más hasonló, valószínűleg megmaradt volna a puszta tudomásulvétel szintjén, de számos más gellérthegyi lakos is hasonló panaszokkal élt. Az önkormányzat illetékbélyeget kért a beadványokra, utána illetéktelennek nyilvánította magát, és az ügyet átutalta a mi kapitányságunk hatáskörébe.

Tapasztalt és jól tájékozott nyomozóink nyilvánvalónak találták, hogy a bűzt és a felmelegedést a Gellérthegy barlangjaiban megbúvó csavargók okozzák ócska rongyaikkal, engedély nélkül gyújtott tábortüzeikkel. Összehangolt akcióval rendet teremtettünk; a csövezőket átkergettük a Sas-hegyre.

Elképzelheti, milyen megdöbbenéssel vettük tudomásul, hogy a környéken továbbra is észlelhető a kénszag és a felmelegedés. Politikai jellegű provokációra gyanakodtunk, de ezt az elképzelésünket hamarosan fel kellett adnunk, mert kiderült, hogy valamennyi parlamenti vagy oda igyekvő pártnak számos vezetője lakik fenn a Gellérthegyen.

Rendőri szakmai eszközeink ezzel kimerültek, a helyzet tisztázása érdekében tudományos szakértőkhöz fordultunk. Kellemes meglepetést okozott, hogy számos intézménytől: a Meteorológiától, Vízügytől, a Földrengésjelző Intézettől egyaránt jelentkeztek fiatal munkatársak, és minden anyagi térítés nélkül felajánlották a segítségüket. Még mondtam is a helyettesemnek, hogy mennyire félreismerjük a mai ifjúságot! Azt felelte, hogy a tegnapi ifjúságot is félreismerték – de ennek a megjegyzésnek nincs különösebb fontossága az üggyel kapcsolatban, legfeljebb a helyettesem gondolkodásmódjára vet némi fényt.

Ezek a szakértők bizottságba tömörültek, hogy közös munkával készítsék el a jelentésüket. Meglepő gyorsan dolgoztak, alig néhány nap múlva kézhez kaptam a beszámolót, mely nyilvánosságra hozatala után az egész ország közvéleményét megrázta. Nem kevesebbet állítottak, mint hogy a Gellérthegy gyomrában vulkanikus tevékenység kezdődött el, hamarosan láva kitörésére lehet számítani.

Példátlan politikai vihar tört ki. A kormány „Vulkanikus Kölcsön” elnevezéssel szamuráj kötvényt bocsátott ki Japánban, a várható károk elleni védekezésül. Az ellenzék pedig fulmináns parlamenti interpellációkban támadta a koalíciós pártokat, amiért idáig engedték zülleni az állapotokat.

Természetesen a sajtó is bőségesen foglalkozott az eseményekkel, a szélsőségek illusztrálására mutathatok önnek néhány újságcikket. A baloldali Munkáspárt hírlapja jelképesnek találja az ügyet: „a fényes paloták alatt a mélyben már mozgolódnak az igazi erők”, ezzel szemben a jobboldali Új Hunnia azt írta: „a fényes paloták alatt a mélyben már mozgolódnak az igazi erők”. Úgy gondolom, nagyon tanulságos összevetni ezt a két, egymástól oly igen különböző alapállást.

Az emberek várták a bejósolt kitörést, a gellérthegyi telkek és házak fokozatosan vesztettek értékükből. A környék mind elhagyatottabbá vált, a közbiztonság megingott, a Szabadság-szobor feladva elvi alapállását, a Szent Gellért-szobornál keresett menedéket.

Az ügy, ilyetén alakulásánál fogva, kikerült a rendőrség közvetlen hatásköréből, de csalhatatlan bűnüldözői ösztönünktől vezéreltetve a fél szemünket rajta tartottuk. Éberségünk nem volt hiábavaló, az egyik nap váratlan fordulat következett be. A már többször is hivatkozott doktor Kunyhóssy János bizalmas bejelentést tett. Állítása szerint két fiatal mérnök kereste fel, és vételi ajánlatot tett a villájára: húszezer forintot és egy viszonylag jó állapotban levő Trabantot kínáltak fel érte.

Az eset önmagában nem érdemelt volna különösebb figyelmet, de mindkét ajánlattevő tagja volt annak az önkéntes társadalmi segítőkből összeálló bizottságnak, mely megjósolta a vulkán közeli kitörését. Gyanút fogtunk, berendeltük az illetőket, és alapos vallatásnak vetettük alá őket. Néhány, kellő helyen alkalmazott keresztkérdés súlya alatt hamarosan megtörtek, és vallomást tettek:

– Vasárnaponként gyerekeinkkel feljártunk sétálni a Gellérthegyre, néztük ezeket a pompás villákat, és fájt a szívünk: miért nem lakhatunk mi is ilyen szép környezetben?! Egyik kollégámnak jutott eszébe az ötlet a vulkánkitöréssel kapcsolatban. Mint makulátlan erkölcsű emberek, sokáig ellenálltunk a kísértésnek, de aztán beláttuk: meg kell játszanunk az egyetlen esélyt, hogy valaha is lakáshoz jussunk a Gellérthegyen. Innen már egyenes út vezetett a bűnbeesésig. Néhányan összeálltunk, és megszerveztük az akciót: egyikünk, aki a gellérthegyi vízműkirendeltségen dolgozott, kénport szórt a vezetékbe, másikunk beengedte a csatornába a közeli fürdők fáradt meleg vizét – ennek nyomvonalán virultak ki a trópusi virágok. Természetesen ilyen célzattal készítettük el a szakértői jelentésünket is. Vétkeztünk és elbuktunk, sújtson le ránk az igazságszolgáltatás büntető keze. A szabadságvesztésünket szeretnénk egy gellérthegyi börtönben letölteni.

– A Gellérthegyen nincs börtön.

– Még ebben sincs szerencsénk! – mondták letargikusan.