Második elosztás

– Az ember ilyenkor év végén veszi észre, hogy kiment a divatból – mondja B., a decens filozófiadocens. – A hivataloktól és a vállalatoktól nem érkeznek meg a szokásos ajándékok: naptárak, italok, tollak, söralátétek. Ha kapsz is egy új noteszt, egyre kevesebb nevet és telefonszámot érdemes átmásolni, fogynak a jó embereid: az öregebbje elment nyugdíjba, az értelmesebbje külföldre. Egyetlen hasznod van belőle: neked sem kell dedikálni és elküldözgetni tanulmányaid kis különlevonatait.

Mint tudod, nekem mindig is egyetlen elvi meggyőződésem volt, az, hogy egy filozófusnak ne legyen egyetlen elvi meggyőződése sem. Úgy tapasztaltam: ha valaki a hullámok között talál egy szirtfokot, melybe belekapaszkodhat, előbb-utóbb eljut odáig, hogy lenézi az egész tengert maga körül. Régebben, a pártállam végnapjaiban, eltűrték ezt a nihilista alapállást; a megbukó hatalmak mindig nagyvonalúak és elegánsak fennállásuk utolsó szakaszában. Mostanra azonban megváltozott a helyzet, „a Társadalom nem fogadja el a semlegességet, és azt a kedvezmények megvonásával, bünteti” – mondja A. kollégám, akire minden rendszer bizton számíthatott és számíthat ezután is.

Szóval úgy van ez, ahogy az apám szokta énekelni:

– „Nincsen más, csak hagymás lé, Megy az élet lefelé…” – és ezt az ember mindenben megérzi.

Most, ma bevallhatom neked: valaha nagyon élveztem, ha repülővel utazhattam. Jóleső izgalomba hozott a reggeli taxizás a városon át, a szemle a vámmentes boltok polcain, idegen városok neve a fogadóépületek homlokzatán, a tudat, hogy apád, nagyapád, dédapád egész élete során összesen nem tett meg annyi kilométert, mint te most néhány óra alatt.

Többé már nem repülsz, miért küldene téged a Hatatom bárhová is, mi haszna lehetne belőled az Ellenzéknek?! Ne félj, nem panaszkodom, ma is meg tudnék spendírozni egy Budapest–Szófia utat, ha megszorítanak, talán még egy Budapest–Larnacát is – Ciprus nagyon olcsó télen, de minden repülőútnak épp ez a legfőbb varázsa, hogy nem neked kell fizetned.

Vagy itt voltak a követségi fogadások, ahol bocsánatot kér tőled a miniszter, ha meglök a büféasztalnál, társaloghatsz angolul egy udvariasan mosolygó tanzániaival, és elégedetten nyugtázhatod magadban, hogy azért a te szókincsed gazdagabb. Ide sem hívnak többé, és tudod, hogy miért? A. kollégám beszélgetett a nagykövettel, és mikor felmerült a nevem, elhúzta a száját. Ennyi elég volt, hogy kihúzzanak a listáról.

És a kapcsolatokkal együtt bedugulnak a kedvezményes beszerzési források, a másodlagos elosztás is. Többé senki sem szól neked, hogy Békéscsabán csirkemáj áron kaphatsz másodosztályú libamájat, akác áron tölgyfa pallót. Már nem imponálsz annyira az áruházi igazgatónak, hogy a kedvedért berakjon az árleszállításba egy olasz pulóvert, vagy akár egy finn nyakkendőt. Elért a legnagyobb nyomorúság: mindent a valódi árán kell megvenned.

Elkezded nézegetni az aluljáróban a román cipőket és lengyel ingeket. Vigyázz, mert többé nincs megállás, az örvény beszív. Megrészegülsz a két számjegyű áraktól, és meg fogod venni a cirill feliratos orosz fogkrémet, és hosszan szemezel majd egy elektromos fűtésű bádog teafőzővel is. Hallottam már olyan szerencsétlenről, aki addig járkált a KGST-piacra, míg egyszer otthon is románul szólalt meg.

És a szegények, a sorstársak rokonszenve nem kárpótol? Ne legyenek illúzióid, a szegények nem szeretik a szegényeket, miért is szeretnék, mit várhatnak tőlük? Egy szegénynek a másik szegény még csak nem is imponál, ebben a tekintetben a zsidókra hasonlítanak.

A Jövőben se nagyon bizakodj, kezeld azzal a gyanakvással, mely minden nagy kezdőbetűs szót megillet. Szilárd és meg nem vesztegethető elvtelenséged gyümölcseit majd a jövő század derekán szüreteli le egy albán vagy perzsa docens, és rajtad hizlalt tekintélyét arra fogja felhasználni, hogy visszataposson a küszöb alá mindenkit, aki a te mostani magadhoz fog hasonlítani.

Látod, már ilyen gyakorlatom van „csalatásban és fenében”, a múltkor mégis kiborultam. Ismered a fiamat, jó fej, még csak gimnazista, de már szemüveges, az iskolában ő a filozófia szakkör diák titkára. A múltkor benevezett az országos középiskolai versenyre, egy mai magyar filozófusról kellett rajzolnia pályaképet. Ki mást is választhatna, mint engem, akivel megbeszélte kis életének minden hányattatását?! Összeszedtem minden tetszetős gondolatomat, „melyet agyam az ihletett órákban termelt”, szakaszokra osztottam összefolyó életemet, kimértem válságaimat és sikereimet – a két válság közti rövid periódust hívják így, szellemileg kipiperéztem magam, mint egy eladó lány vagy még inkább, mint egy eladhatatlan hervadó nő. És tudod, hogy kiről írt a végén? Igen, kitaláltad: A.-ról, a kollégámról.

És tulajdonképpen örülnöm kellene; mégis életrevaló a gyerek.