Magánpokol

Kovács Jánosné, a Magyar Nemzeti Vagyonügynökség segédbonyolítója, reggel, szokásos módon, nekilátott a beérkezett posta feldolgozásának. Kiürítve a zsákokat, egy nagyalakú boríték akadt a kezébe, mely bélyeg és pecsét nélkül érkezett. Kovácsné alaposabban szemügyre vette: a feladó nevének helyére egy háromszögletű, sugárzó szemet rajzoltak, alatta pedig egy nyomtatott jelige állt:

 

– „Az én szemem mindent lát,

Ne lopd el a léniát!”

 

Az adminisztrátornő kiemelte a borítékot a napi postából, és bevitte az osztályvezető-helyettesnek. A helyettes sem merte vállalni a döntés felelősségét, sietve továbbadta. A levél kézről kézre járt, végül is a főigazgató asztalán kötött ki.

A hivatal feje leellenőriztette a tűzszerészekkel; nem rejt-e valamilyen robbanóanyagot, aztán feltépte a ragasztást a boríték peremén. Váratlanul a szférák zenéje hangzott fel, és tömjénszag áradt szét az irodában, a főigazgató csak nehezen tudta összeszedni magát annyira, hogy nekilásson az olvasásnak:

 

„Üdv és áldás!

Az Örökkévaló megbízásából keresem fel Önt. Az Úr az évmilliárdok során elfáradt a világ dolgainak igazgatásában, ezért kifürkészhetetlen akaratában úgy döntött, hogy nem foglalkozik tovább vele. Visszavonul, és magában töpreng tovább azon, hogy mikor és mit rontott el, mert valamit kétségtelenül el kellett rontania ahhoz, hogy a dolgok idáig jussanak.

Az Úr csak annyit közölt szándékáról, hogy mindenekelőtt ráfizetéses mamutintézményeinek tulajdonjogát kívánja feladni, ezeket egyedül helyes megoldásként magánkézre adnánk, vagyis privatizálnánk. Az Úr a fokozatosság híve, ezért első lépcsőben a Pokol és a hozzá leányvállalatként csatlakozó Purgatórium értékesítésére tennénk kísérletet.

Tájékozódásunk során rendkívül kedvező referenciákat kaptunk Önökről, a Magyar Nemzeti Vagyonügynökségről, többek között az ügyben érintett Lucifer egységvezető úr is úgy nyilatkozott, hogy az Önök módszerei lenyűgözik őt, sőt irigységet keltenek benne. Ezért úgy döntöttünk, hogy Önöket választjuk partnernek a vállalkozás lebonyolításához. Becses válaszukat, bármilyen tartalmú legyen is, a Főigazgató Úr holnap esti imájával várjuk.

Szent Péter

főkulcsár és megbízott eseti gondnok

Esetleg, ha szükséges: Fax:  ”

 

A főigazgató óvatosságból kikérte felettesei véleményét, a miniszterek egyhangúan az elfogadás mellett döntöttek:

– Végre látni fogja a félrevezetett közvélemény, hogy a legfontosabb helyeken nem az ellenzékben bíznak, hanem egyedül minket tekintenek partnernek.

A főigazgató esti imájában közölte a feltételeket, melyek mellett elvállalnák az ügylet lebonyolítását. A szokásos nemzetközi normákhoz igazodva, a privatizálandó vagyoni érték bruttó három százalékát kérte jutalékul – külön kikötötte, hogy a számla kiegyenlítésénél „Isten fizesse meg!” jellegű megoldást az Ügynökség nem tud elfogadni. Továbbá igényt tartottak az „Úristen egyedül jogosított képviselője” megjelölés kizárólagos használatára, ebből értelemszerűen következett, hogy az ügynökség vezetőit hivatalból prófétáknak nevezzék ki.

A tárgyalásokra Szent Péter Baalberithet küldte el, a pokollal kötött szövetségek intézőjét, a paktumokat őrző alvilági levéltár igazgatóját. Az Ügynökség egy szerződéstervezetet tárt elé, melyet a magyar privatizációban alkalmazott alapelvek nyomán fogalmaztak meg:

– Az Úr egyelőre 51 százalékos részesedést tartana fenn magának az új gazdasági alakulatban.

Baalberith ezen erősen elcsodálkozott:

– Akkor mi értelme van az egész privatizálásnak?

– Így módunkban áll továbbra is kezünkben tartani az ügyek irányítását.

– De hiszen épp attól akarunk megszabadulni! Ki kell kérnem az Úr véleményét.

A legmagasabb válasz hamarosan meg is érkezett:

– Én sem értem, de mindegy, ezen ne múljon.

Utána a pokolban dolgozó ördögök tulajdonlási jogát rendezték. Mivel a vállalkozás rendkívül sikeresnek ígérkezett, az alacsonyabb beosztású, úgynevezett „szegény ördögök” egyhavi fizetésükért jegyezhettek részvényeket, Lucifer és a többi vezető pedig tetszése szerint. Nyitva hagyták azt a kérdést is, hogy a pokolban senyvedő lelkek vásárolhatnak-e részjegyeket.

A napilapokban hamarosan megjelentek a pokol privatizálási hirdetményei. A szöveg kiemelte a környezet kiválóan kialakított infrastruktúráját: a pokolba vezető út elsőosztályú jószándékkal van kikövezve, valódi „Gyehenna” márkájú központi fűtés üzemel benne, a személyzet három műszakban foglalkoztatható, mert az ördög nem alszik. A tulajdonosi jogok érvényesítése messzemenően biztosított, az alapelvek közé tartozik, hogy az úr a pokolban is úr.

A hírverés ellenére a vártnál kevesebben nyújtották be az ajánlatukat. Elsősorban fiatal párok jelentkeztek, akik így szerettek volna lakáshoz jutni. A különféle bugyrok szegleteit nagyjából ugyanaz a kényelmi fokozat jellemezte, mint az átlagos magyar panelházakat. Az egyház is kinyilvánította igényét, mint az isteni szándékok földi képviselője, a jogok természetes örökösének tekintette magát. A kiszivárgott hírek szerint egy fiúnevelő intézetet szándékoztak itt berendezni – levéve az állam válláról az állami gondozottakkal való törődés feladatát.

Sajnos egyik pályázó sem rendelkezett elegendő pénzzel, így az ügynökség utolsó eszközként lehetővé tette, hogy kárpótlási jegyekért is lehessen szerezni részesedést a pokolban. A szóvivő jogos büszkeséggel jelenthette be: a múlt kárvallottjait sikerült elküldeniük a pokolba!

Ebben az átmeneti állapotban fokozatosan leromlottak a Pokol termelési mutatói. Korábban jelentős igény mutatkozott a fő termék: a felújított lelkek iránt, de a piacon – a nagy túlkínálat következtében – szinte a nullára zuhant vissza a lelkek árfolyama. A Purgatóriumban ezrével sorakozott a kiszállításra előkészített áru.

A bevételek elmaradásának következtében a Pokol vezetése csődbe jutott, képtelen volt kifizetni az ördögök munkabérét, az együttműködő vállalatok is leálltak olaj- és kénkőszállítmányaikkal. Hamarosan kitört a sztrájk.

Leállt a fűtés, a maradék energiát a saját szakállukra dolgozó vezetők arra használták fel, hogy egy szoláriumot működtessenek horribilis belépődíjakért. A bűnös lelkek, főleg a politikai gaztettekben vétkesek, pártjuk titkos anyagi forrásaiból pénzhez jutottak, és naphosszat heverésztek a mesterséges napfényben.

Az Úr Mihály Arkangyal személyében politikai biztost küldött le a tűrhetetlen állapotok rendezésére. Mihályt a pokol kapujában tüntető ördögök tömege várta, gúnyos feliratokat emeltek a magasba:

– „Isten tudja?!” „Adj Isten!”

Mihály akkor háborodott fel, mikor meglátta, hogy az „Isten malmai lassan őrölnek” mondást „Isten majmai lassan őrülnek”-ké forgatták ki. Tapasztalatait jelentette az Úrnak, aki egy villámcsapással felbontotta szerződését a Magyar Nemzeti Vagyonügynökséggel.

– Most már belátom, másképp kell a Pokollal beszélni, mert hamarosan baj lehet a mennyországban is.

Szent Péter bólogatott, de magára maradva szomorúan felsóhajtott:

– Szegény Urunk nagyzási mániába esett. Azt képzeli, hogy ő a miniszterelnök.