Nyári szilveszter

1992. június 26-án a Szabadság Napja alkalmából Krajcs Béla közterületi rendész számos kollégájával együtt megkapta a Rendészet által adományozható legmagasabb kitüntetést: az „Arany Feljelentőlap”-ot. Mint a helyi gerincpárti alapszervezet tagja, Krajcs köszönte meg a magas elismerést:

– Ígérhetjük, hogy szakmai munkánk elvégzésén túl mindennapos kapcsolatainkban is az új demokratikus… – Krajcs szeretett volna még egy jelzőt hozzátenni, de nem tudta, hogy a „pluralista” vagy a „plutokrata” a helyes szó, így inkább kikerülte – államunk és nemzeti eszményeink propagandistái leszünk…

A központból eltávozva a kitüntetettek a környékbeli kocsmákban folytatták az ünneplést. A sört rumpunccsal keverték, egy idő után, mint mondani szokás, Krajcsnál átvette az irányítást a robotpilóta. A közterületi rendésznek hosszú órákig sejtelme sem volt, hogy merre jár, már alkonyodott, mikor az Országház előtt találta magát egy padon ülve. Első tudatos cselekvésként odarókázott a fűre:

– Látjátok: ezt tettétek velem, átkozott régi nómenklatúra! – mondta haragosan, szavait az ellenzéki képviselőkhöz intézve.

Szemét változatlanul nem tudta nyitva tartani, mert azonnal elszédült.

– Milyen nap lehet ma? – tűnődött el magában, hosszú töprengés után végre talált egy támpontot. – Én sokszor be szoktam rúgni, de ennyire csak szilveszterkor, ezek szerint ma szilveszter van – végignézett az öltözékén –, nem véletlenül vagyok díszegyenruhában, szilveszter van.

Hogy sikerült tisztáznia a dátumot, kissé megnyugodott, végiggondolta a teendőit. Belenyilallott a rémület, hogy elfelejtette megvásárolni a bőrös virslit, márpedig az minden szilveszterkor az ő kötelességének számított a családban. Feltápászkodott, és bement a közeli húsboltba.

– Van bőrös virsli? – kérdezte a hentest.

– Van, mennyi tetszik?

– Öt kiló. Annyi is van?

– Van, kérem.

Krajcsban homályosan felmerült az emlék: valahol megígérte, hogy mindennapos kapcsolataiban is az új demokrácia propagandistája lesz:

– Látja, a Kádár-rendszerben nem lehetett bőrös virslit kapni. Legalábbis ilyenkor, szilveszterkor.

A hentes laposakat pislogott:

– Ilyenkor szilveszterkor nem. Tetszene talán egy kis malachúst is? Régen az sem volt szilveszterkor.

– Igen, kérek abból is három kilót.

A közértben szovjet pezsgőt vásárolt, és így felpakolva hazafelé indult. Meglepődve figyelte, hogy a járókelők szilveszterhez képest milyen vékonyan öltöztek.

Már egy melegebb ruhára sem telik nekik – gondolta lehangoltan –, meg kell nyernünk a következő választásokat is, hogy végre igazán emelni tudjuk az életszínvonalat.

Elérve a Rákóczi út és a Körút kereszteződéséhez, Krajcs észrevette, hogy a járdát a kocsiúttól elválasztó láncok változatlanul a kampóikon lógnak, holott az előírások szerint szilveszter délutánjára le kell akasztani őket, hogy a gyalogosok az aluljáró helyett a felszínen közlekedhessenek.

– Ezek a mocskos szabotálók! Direkt el akarják rontani az emberek kedvét. De majd én!

Csomagjait a földre rakta, és saját kezűleg vette le a láncokat:

– Mi már a láncainkat sem veszíthetjük, hölgyeim és uraim, tessék nyugodtan átmenni – biztatta a járókelőket.

Néhány pillanaton belül balesetek sorozata következett be; autók tucatjai rohantak egymásba, emberek százai kerültek a kerekek alá. A járókelők rátámadtak Krajcsra:

– Mit csinál itt maga?

– Amit kell, végeredményben szilveszter van.

– Nem igaz, nincs szilveszter!

– Akkor én miért vagyok díszegyenruhában, és főleg miért vásároltam öt kiló bőrös virslit? Hülye vagyok talán? – Krajcs legyintett. – Ismerem magukat; szándékosan terjesztik a csüggedést.

Körülnézett és egy közeledő kéményseprőre mutatott:

– Vegyenek példát őróla, ő nem ugrik be az uszításnak, hanem szilveszterkor jól akarja érezni magát. Nem sajnálta a fáradságot, és felvett egy jelmezt. Klassz vagy, pajtás.

Krajcs átölelte a kéményseprőt, legnagyobb megdöbbenésére kormos lett tőle, értetlenül indult tovább. Bement egy későig nyitva tartó trafikba, és addig erőszakoskodott, míg a raktár mélyéről előhoztak neki egy penészes papírtrombitát:

– Miért nem a kirakatba teszik? Mikor akarják eladni, júniusban?! Maguknak fogalmuk sincs róla, hogy mi a piacgazdaság!

Lakása ajtajában Krajcs újra összeszedte magát, és a küszöbön állva betrombitált:

– Hoztam öt kiló bőrös virslit! Hol vannak a vendégek?

Felesége és a gyerekek rémülten néztek a kormos családfőre, motyogtak valamit és sietve eltűntek. Krajcs leült a nagyszobában, felbontotta a szovjet pezsgőt, és bekapcsolta a televíziós készüléket; egy dokumentumfilm ment a munkanélküliekről.

– Ezt adjátok szilveszterkor? – kérdezte Krajcs a képernyőtől –, hát akkor dögöljetek meg! Ti vagytok az okai mindennek. Hankiss-Hankuss! – és egy fél pár bőrös virslit vágott a tévéhez.