Mennyit ér egy ember?

– Azt akarod tudni, hogy mennyit ér egy ember? – kezdte B., a decens filozófiadocens. – Mondhatnék egy közhelyet: mint minden dolog a világon ez is attól függ, hogy milyen szempontból nézed – de, gondolom, ennél többre vagy kíváncsi.

Biológiailag nem lehet túl hasznos emberi fajom, ez a kétlábú tollatlan állat. Néha eltöprengek azon, hogy ha a Földön nálunk fejlettebb lények kerülnének hatalomra, mihez kezdenének velünk. El is képzeltem egy könyvet: „Embertenyésztés és feldolgozás, módszertani segédlet” – címmel, azt hiszem, nem sok jót lehetne írni rólunk.

Lényegét tekintve a majmok egyik elsatnyult változata vagyunk, az a korcs fajta, amely nem bírta a szabad életet a fák koronái között, hanem gyengén és gyáván leereszkedett a talajra. A különbség mára annyiban módosult, hogy a majom szabadon rázhatja a ketrecét, minket viszont a ketrecünk ráz. A ketrecre majd visszatérek még, szóljál, ha elfelejteném.

A testünkből kinyerhető javak tekintetében meg sem közelítjük a szarvasmarhákat, vagy akár a kecskéket, melyek szinte az utolsó porcikájukig feldolgozhatók és felhasználhatók.

A kannibálok számának erőteljes csökkenése jelzi, hogy húsunk nem lehet igazán ízletes, az ipar számára is legfeljebb némi káliumot, kalciumot és más nyomelemeket lehetne kiválogatni belőlünk. A német fasizmus végzett ebben az irányban kutatásokat: alkalmas-e az ember szappan és enyvalapanyagnak, készíthető-e a bőréből megfelelő minőségű lámpaernyő – de ezek szórványos kísérleteknek tekinthetők – legalábbis egyelőre.

Porhüvelyünk értéke tehát legfeljebb fillérekben mérhető, nem hiszem, hogy azok a bizonyos fejlettebb lények, a maguk racionális gondolkodásmódjával, az emberek továbbtenyésztése mellett döntenének. Inkább szelíd páfrányokkal, hűvös mohákkal, köztük bolyongó barátságos erdei vadakkal, égi madarakkal próbálkoznának. Ettől, azt hiszem, maga a Föld is megkönnyebbülne, mert nem szól ez az öreg sárgolyóbis, sokkal bölcsebb annál, de a szíve mélyén már rég elege van háborúinkból, robbantgatásainkból. Robbant elege.

Persze az ember nem csak egy bizonyos kiló biológiai funkciókat végző anyagot jelent, egy „szarzsák”-ot, mint Pármány Péter mondta, hanem mindenekelőtt szellemi lény, ha úgy tetszik, „homo politicus” –, és ilyen minőségében már szélesebb körű és árnyaltabb a megítélése.

Sok függ például attól a helytől, ahol él, vagy ha ez a szó túlzás, használjuk a „tartózkodik” igét. Az önmagában nem számít, hogy hol született, a születés ténye legfeljebb azt bizonyítja, hogy nem a gólya hozta és nem a bab között találták. Sokkal inkább meghatározó egy tudományos argóval: egyedül releváns körülmény, hogy a népességen belül melyik csoporthoz tartozik az illető. Ha bennszülött, eszmei fontossága felmérhetetlen lehet, a kisebbségi szülötté ennél már lényegesen kisebb, az idegené pedig erőteljesen közelít a nullához, sőt negatív tartományba is átmehet. A dolgok pontosabb elbírálását megnehezíti, hogy valaki bizonyos helyen bennszülött lehet, más helyeken szükségképpen idegen. A közeljövőben nem is várható megfelelő rend kialakítása ebben a tekintetben, tehát kívánatos volna, ha ezt a kettősséget mindenki felmérné, és ehhez tartaná magát.

De a hely önmagában nem minden, a „homo politicus” megítélésében alapvető szerepet játszik az az idő is, amikor éppen vizsgáljuk, értéke ennek függvényében akár az ezerszeresére emelkedhet, vagy a töredékére csökkenhet. És itt ne csak a faj kiválóságaira gondolj, tündöklésük majd bukásuk idején, ez a legszürkébb egyedekre is vonatkozik.

Tapasztalhatod, hogy mit jelent a világban Kovács János, akár bennszülött, akár kisebbségi lény. Jó esetben egy munkahelynek nevezett ketrecben tartják, ahol a szorító rácsok egyre közelebb jönnek hozzá, tányérjába mind silányabb és mind kevesebb ételt vetnek, és még örülhet, ha nem kergetik ki az utcára hétszázezer társa közé. Kovács János lényegileg egy nulla, két nulla, komolyabb államalkotó tényezőket nem érdekel.

De eljön még az az idő, nem akarom nyíltan kimondani, hogy 1994 tavaszán – tartózkodjunk a túlzott aktualizálástól –, mikor Kovács János megválaszthatja ketrece új gazdáit. Félek, arról nem dönthet, hogy akar-e egyáltalán ketrecben élni. És akkor Kovács János Nulla értéke megnő majd, jelentkezik nála az egyes, a kettes vagy még magasabb számok, hogy szeretnének elébe kerülni, és magasztalva keresik a kegyeit. Ez ad némi reményt és hitet az ember értékében, de mindent összevetve, nem túl sokat.

Nem tudsz véletlenül egy másik fajt a számomra? Szívesen lennék sas – akár kőszáli, akár réti, szó lehetne a lepkéről is, vagy egy barátságos macskáról, mely nyugodtan elfekszik egy nyári bokor árnyékában.