Reprivatizálás

Sokáig úgy tudtam, hogy egyetlen családi vagyonunkat nagyapám aranyere képezte, de 1948-ban ez is elveszett, mert egy rendőr úgy fenékbe rúgta, hogy felment a fogába plombának. Elképzelhetik, mennyire meglepődtem, mikor a napokban kiderült, hogy egyik közeli rokonunknak, a feleségem apai nagynénje másodunokatestvérének, volt egy nevelt lánya, név szerint Belevele Nelli, aki egy kuplerájt tartott fenn a Conti utcában, „Jobb mint otthon”-firmával. Üzleti jelszava híressé vált a környéken: „Lányok, legfontosabb a tiszta erkölcs, és most lássuk a bevételt!”

A kuplerájt 1948-ban államosították, tehát ugyanakkor veszítettük el, mint másik családi tulajdonunkat, nagyapám aranyerét. A ház egy ideig még eredeti rendeltetésének megfelelően működött, de természetesen megváltozott néven, mint „Vörös Pipacs Vágykiszerelő Részleg”. A vak zongoristát leváltották, állítólag azért, mert nem látta a szocializmus távlatait, egy süket balalajkás került a helyébe. A balalajkás komoly munkásmozgalmi érdemekkel rendelkezett, gyakran hangoztatta, hogy ő nem egy jobboldali balalajkás, hanem egy bal balalajkás. Ezen kívül ismerte a divatos szovjet számokat, a nagy slágert: „Te büszke kozák, add vissza az órám”, és a helyhez illő pajzánabb dalokat, olyanokat is, mint „Vaszilij, hová lett a vazelin?”

Az illetékes hatóságok sokat törődtek a lányok eszmei fejlődésével is. A Magyar Partizánbarát Szövetség Kurtizánbarát Részlege egy lőteret rendezett be a házban, a speciális céltáblák az imperialisták altestét ábrázolták, továbbképzésen ismertették a teendőket arra az esetre, ha a fegyver nem működik, vagy a lövés elcsetten.

Az 1950-es évek elején sajnos végképp felszámolták a „Vörös Pipacs Vágykiszerelő Részleget”. A helyiséget átvette a Magyar Nők Demokratikus Közössége – a személyzettel együtt. Belevele Nelli lett az alapszervezeti elnök, a lányok pedig az aktivisták. Csak egy lány nem vállalta el az új beosztást, mikor megkérdezték, hogy miért utasítja el, azt felelte:

– A szüleim még a kuplerájba is alig akartak elengedni, ha megtudnák, hogy most funkcionárius lettem, belehalnának a szégyenbe.

Hamarosan Belevele Nelli is megvált a tisztségétől. Az Országos Elnökség egyik tagja ugyanis azt találta mondani egy ellenőrzésnél:

– Ami ebben az alapszervezetben van, az egy kész kupleráj!

A madámból lett elnök kikérte magának a sértést:

– Én már nem egy kuplerájt vezettem, de mindenütt rend, tisztaság és fegyelem uralkodott, amit a Magyar Nők Demokratikus Közösségéről nem lehet elmondani.

Belevele Nelli a Legújabbkori Múzeumban helyezkedett el, a közfürdők női dolgozóinak forradalmi hagyományait dolgozta fel, kiállításának „Miért sírtak a fürdősök?!” címet adta. Ezt sokan félreértették, és egy darabig nem hallottunk Nelliről.

Most, a reprivatizáció idején azonban rokonunk újra jelentkezett. Kérvényt nyujtott be a kerületi önkormányzathoz, melyben bejelentette, hogy szeretné visszakapni régi jogos tulajdonát. A régi szokásoknak megfelelően egy ingyenes bérletet ígért a polgármesternek, de a beadványát így is elutasították. Az illetékeseknek nem az intézmény rendeltetése ellen volt kifogásuk, azt nehezményezték, hogy a kapura kiakasztani szándékozott vörös lámpa a pártállami időket idézte volna fel. Belevele Nelli kijelentette:

– Maga nekem „fiatal”, maga már rég nem lesz polgármester, mikor én még mindig kuplerájt vezetek majd a Conti utcában.

A polgármester ezt üzente vissza:

– Csak ne vágjon fel, az én kuplerájomat maga sem tudná jobban vezetni. Itt ingyen kell lefeküdni, és még lihegni is kell hozzá.

Nelli nem hagyta annyiban a dolgot, protekció után nézett. Kiderült, hogy a kupleráj egykori vak zongoristája jelenleg a Kultuszminisztériumban dolgozik, a képzőművészeti főosztályt vezeti.

– Én elintézem az engedélyt, főnökasszony, sőt támogatást is szerzek a tárca kulturális alapjából – ahány erkölcstelenebb ügyet is segítettünk már! De egy bizonyos előfeltételt nem lehet kikerülni: be kell lépnie a Magyar Gerinc Pártba.

Nelli pajkosan a vak zongorista kezére ütött:

– Ugyan, Gyurikám, öreg vagyok én már ahhoz, hogy lefeküdjek.

– Ne féljen, Nellike, otthon fogja érezni magát nálunk.

Nelli azóta révbe ért, nemcsak a Mária Teréziáról elnevezett intézetet vezeti, hanem cikkeket is ír gazdasági tapasztalatairól egy kormánypárti napilapba, „öreg kurva” aláírással. Sokan találgatják, hogy kit takarhat ez a szignó, számos újságíró neve merült fel.