Ügyes!

– A postás hozzánk is bedobta a kétmillió-kétszázezres példányszámban terjesztett ingyenes Magyar Fórum olimpiai különszámot – kezdte B., a decens filozófiadocens. – Belenéztem és megállapítottam, hogy ama ritka esettel állunk szemben, mikor egy újság ára egybeesik a tartalmi értékével. Ugyanazok a már régen megunt fejek nyilatkoznak, ígérgetnek, fenyegetőznek benne, mint a szokványos számokban, melyek harmincezer példányban sem fogynak el.

Az egész nem is érdemelne különösebb figyelmet, ha nem mellékeltek volna hozzá egy olimpiai totószelvényt is. A sportbarátok megjósolhatják, hogy hány aranyat nyerünk Barcelonában, kik lesznek a boldog győztesek. A legjobb tippelők között harminc Opel Astrát és számtalan más ajándékot sorsolnak ki, a legrosszabbakat pedig feltehetőleg Magyar Fórum előfizetésekkel sújtják majd.

Eltűnődtem, miért éri meg ez a sok százmilliós kiadás az Egyesült Jobboldali Műveknek – mert a lapkiadó mellett a Lakitelki Alapítvány, a Posta és mások is beszálltak a vállalkozásba. Ennyire szeretnék hozzákötni csónakukat a magyar sport ütött-kopott, kihagyó motorú vontatóhajójához? Nem, azt hiszem, ennél még ők is messzebbre számítanak, valami más rejlik a háttérben.

A dolgok lényegét akkor fogtam fel, mikor a televízióban megláttam, hogy a központokban miképp dolgozzák fel a beérkezett tippszelvényeket: számítógépbe kerülnek, és nemcsak a tippedet rögzítik, hanem a beküldők nevét és címét is. Ilyetén módon egy valószínűleg sok százezres címlista birtokába jutnak.

Mire kell ez a lista az Egyesült Jobboldali Műveknek? Csak találgatni tudok, de nem hiszem, hogy messze járnék a valóságtól. Helyi vagy országos választások esetén egy könnyen mozgósítható adattömeg áll majd rendelkezésre. Kisbéren már láthattuk, hogy lehet felhasználni az innen-onnan szerzett címeket. Pongráci képviselőjelölt úr hasonló módon szólíthatott meg leveleivel egyszerre százakat, az utolsó utáni pillanatban is győzködve őket, hogy ne szavazzanak a patalábú, kénkőszagú baloldalra. Az már más lapra tartozik, hogy nem járt eredménnyel.

Nincs kétségünk, hogy ezt a trükköt 1994 tavaszán is megismétlik majd sok százezres nagyságrendben. Teszik ezt abban a reményben, hogy a gyanútlan olimpiai totózók, akik annak idején két kajak-kenu vagy három úszó-aranyéremre szavaztak, hallgatnak majd a felszólításra, és az urnák előtt is a jobboldal győzelmét támogatják majd. Leginkább azokra számítanak, akik az Opel Astrákat nyerik – bár véleményem szerint a szerencse nem okvetlenül jelent politikai tájékozatlanságot is.

Ügyes! – mondja az ember magában. Őszintén szólva, nem hittem volna, hogy ilyen ötletek születhetnek a jobboldal boszorkánykonyháiban. Hát nem is ott született az ötlet, mint a sakkozók mondják a már ismert motívumokat tartalmazó feladványokra, „elődös”, szellemi előképeit már máshol is láttak.

Valamikor, ha jól emlékszem, az 1970-es évek közepén, egy amerikai mutatványos cég megkereste a magyar belügyminisztériumot. Engedélyt kért, hogy bejárhassa az országot a világ eleddig ismert legnagyobb mumifikált bálnájával, úgy rémlik, Moby Dicknek hívták ezt a jeles állatot. Egy hatalmas hűtőkocsiban szállították, az oldalfalai üvegből készültek, így a nézők kényelmesen szemügyre vehették a kivételes teremtményt.

Ezek a Nyugattal való kapcsolatfelvétel évei voltak, a belügy, ha hosszas habozás után is, de megadta az engedélyt, a Moby Dick elindulhatott magyarországi körútjára. A túra aztán váratlanul megszakadt, és nem az érdektelenség vagy az anyagi sikertelenség okán.

Az történt, hogy a magyar elhárítás – nem kizárt, hogy hathatós szovjet segítséggel – rájött a titok nyitjára. Felfedezték, hogy a jegelt bálnát szállító hűtőkocsi hossza és szélessége centire megegyezik az amerikai Pershing rakétakilövő méreteivel. Az országot bejáró mutatványosok pontosan felmérhették, hogy egy esetleges háború idején a Pershing milyen útvonalon közlekedhet majd, elfér-e a hidak alatt, milyen köztereken lehet felállítani. Ezek után a szervek sürgősen hazaküldték a bálnát egyesek őszinte bánatára, akik előszeretettel ismételgették magukban a régi kétsorost:

 

„Jobb egy Pershing a tanyámon Mint két ruszki az anyámon…”

 

Aztán, ahogy tovább töprengtem, megtaláltam az olimpiai totónak egy ennél is régebbi szellemi elődjét, mégpedig az olimpia őshazájában, ez az előd nem más, mint a trójai faló. Ott is egy tetszetős játék mélyén lappangott a hódító erőszak. Az más kérdés, hogy a trójai vállalkozás jobban sikerült, ezt az Odisszeusz és az olimpiai totó szervezői közti szellemi különbség eleve valószínűvé tette. Mégis motoszkálnak bennem a régi, iskolában felszedett szavak:

– „Quidquid id est timeo Danaos et dona ferentes…”

Akárhogy is van, félek a görögöktől, még ha ajándékot hoznak is; fel ne faljon minket a faló.