A Pál utcai aggastyánok

A Ferenc körúti Magyar Nemzeti Söröző – azelőtt Népkert – különtermére ezen az estén kirakták a „zártkörű rendezvény” feliratú táblát. Bent nyolc-tíz százhúsz év körüli férfi ült az asztal mellett. A szót doktor Boka János, egy köpcös, de éltes korára is meglepő hangerejű öregúr vitte:

– …Megszentelt hagyományaink és bajtársi közösségtudatunk segített abban, hogy túléljük az elnyomatás keserves évtizedeit. Büszkén mondhatom: megtettünk mindent, ami tőlünk tellett. A mi határozott fellépésünknek volt köszönhető, hogy történelmi kegyhelyünket, a Pál utcát nem keresztelték át Losonczy Pál utcára. Most, a pártállam lebontásával végre mi is szabadon felemelhetjük a fejünket, és újból életre hívhatjuk régi szervezetünket, melyre joggal vár vezető szerep az új magyar demokrácia felépítésében. Uraim, ünnepélyesen bejelentem: ezen a helyen és ebben az órában újra megalakult a Pál utcai fiúk Gittgyűjtő Egyesülete! „Esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk!”

Csónakos két ujját a szájába vette és kocsis módra óriásit füttyentett:

– Nagy vagy, papuskám!

Boka doktor kezét felemelve leintette az éljenzést:

– Ezzel az én feladatom véget ért, válasszuk meg a legitim elnököt. Csele, légy szíves, tedd ki középre a kalapodat.

A jelenlevők papírszalvétára írták fel a jelöltjük nevét, összehajtották és bedobták a kalapba. Kolnay, a pénztáros számlálta össze a szavazatokat:

– Hét Boka János, két Geréb Dezső.

Mindenki tudta, hogy az egyik Geréb-szavazat magától Gerébtől származik, a másik feltehetőleg Bokától, aki udvariasságból voksolt ellenfelére, a kopasz Geréb arcán mégis csalódottság futott végig. Boka visszaállt az asztalfőre:

– Köszönöm a megtisztelő bizalmat. Javaslom, hogy mindenekelőtt jegyzőkönyvileg rögzítsük egykori tagtársunk, Nemecsek Ernő érdemeit. Édesapját meghívjuk testületi ülésünkre.

Az asztal között ülők helybenhagyólag bólintottak, Boka doktor folytatta:

– Közlöm a tisztelt tagsággal: azonnal intézkedni fogok, hogy egyesületünket hivatalosan is bejegyezzék a bíróságon. Távlati célunk, hogy választási pártként működjünk, koalícióra lépve a nemzeti-valláserkölcsi alapokon álló erőkkel. Magunkat az 1889-ben alakult társaság jogutódjának tekintjük, érvényes a régi pecsétünk és hivatalosnak tekintendő az eredeti piros-zöld zászló, melyet Csele tagtársunk nővére varrt. A működési szabályzatunk változatlan: az elnök köteles mindennap legalább egyszer megrágni az egyleti gittet, különben megkeményedik. Székhelyül jelenlegi tartózkodási helyünket, a Magyar Nemzeti Söröző különtermét javaslom. Kinek van megjegyzése?

Weisz, a régi elnök jelentkezett szólásra:

– Mindenekelőtt vissza kell igényelnünk azt a régi gittet, melyet az elmúlt rendszer törvénytelen eszközökkel rabolt el tőlünk és hagyott aljas módon megszáradni, pedig legalább egy fél kiló volt. Azt ajánlom, hogy cserébe ne fogadjunk el kárpótlási jegyet, mert azt még rágni sem lehet…

A régi Pál utcai fiúk lelkes hangulatban, egészen éjfélig tervezgették a jövőt. Geréb és Weisz együtt indult el hazafelé, nyugodt ütemben hajtották tolókocsijukat a néptelen Üllői úton.

– Szép esténk volt! – mondta Weisz.

– Szép – bólintott Geréb. – Én ugyan fel akartam vetni egy témát, de inkább hagytam. Féltem, hogy elrontom a hangulatot.

– Mire gondolsz?

– Benéztem a régi iskolánkba Rácz tanár úrhoz. Egy tanulmányt akar írni a Pál utcai fiúkról, összegyűjtött hozzá minden adatot. Egy nagyon érdekes dolgot mondott. – Geréb körülnézett, és csak akkor folytatta, mikor megbizonyosodott, hogy senki sem figyeli a szavait. – Állítólag elnökünk, doktor Boka János összejátszott a vörösingesekkel. Titkos jelentést adott nekik a haditerveinkről, harci morálunkról. Szilva álnéven tartották nyilván.

– Milyen Szilva volt?

– Szatmári.

Weisz csóválta a fejét:

– Már ne haragudj, Dezső, de amennyire én tudom, te voltál az áruló!

– Én legalább nyíltan csináltam, le is buktam és megbűnhődtem érte. De Boka ravaszul, titokban akarta átjátszani a grundot a vörösingeseknek. Ha a döntő pillanatban nem jön Nemecsek és nem fekteti két vállra Áts Ferit, elveszítettük volna a csatát – Geréb legyintett. – Én nem vádaskodom, csak tisztázni akarom a dolgokat. Megkértem Rácz tanár urat, hogy írjon le mindent, amit tud az ügyről, és tegye be egy borítékba. Boka doktor majd felveszi tőle, és bemutatja nekünk. Ha ártatlan, akkor úgyis kiderül.

Másnap a társaság újra találkozott a Magyar Nemzeti Sörözőben. Geréb felszólította Bokát, hogy menjen el Rácz tanár úrhoz, és vegye át tőle a borítékot. Az elnök tiltakozott és viszontváddal élt:

– Ez nem olyan egyszerű tévedés, mint mikor valaki összecseréli Gizikét a gőzekével, ez egy aljas rágalom! Én súlyos üldöztetéseket szenvedtem el a vörösinges uraktól, egyszer majdnem foglyul ejtettek a Füvészkertben. Rezgő nyárfának álcáztam magam, lehet, hogy akkor vettek be valamilyen növénytani lajstromba, és ez tévesztette meg az általam mélyen tisztelt Rácz tanár urat.

A következő ülésre Boka már egy kis sokszorosított füzettel érkezett, melyben részletesen felsorolta kiállott szenvedéseit, de a kopasz Geréb ezt sem fogadta el bizonyítéknak:

– Ilyet bárki készíthet magának! Ez a gesztus méltatlan egyesületünk nemes hagyományaihoz. Amíg az elnök úr nem hajlandó eleget tenni a felhívásunknak, addig felfüggesztem a tagságomat, és ezennel megalakítom a Pál utcai fiúk Gittgyűjtő Egyesületének történelmi platformját.

Az újonnan szerveződő frakcióba számosan jelentkeztek, többek között Weisz, a régi elnök, Kolnay, a pénztáros, Barabás, a pecsétőr. Általános meglepetésre néhány volt vörösinges is csatlakozott hozzájuk, a kisebbik Pásztor vezetésével.

– Mert vannak jó vörösingesek, akik most velünk tartanak és rossz vörösingesek, akik az ellenséggel! – jelentette ki Geréb.

Az elnök csapatában alig néhányan maradtak, és csak Csele nővérével, Emesével tudták feltölteni a sorokat. Számbeli fölényükre hivatkozva, Gerébék igyekeztek minél kedvezőbb pozíciókat elfoglalni. Előbb csak azt határozták meg, hogy milyen savanyúságot szolgáljanak fel a vacsorához, később már külön is teríttettek Bokáéknak egy kis macskaasztalnál.

Az ellentétek addig fokozódtak, amíg a két csoport tüskés drótsövényekkel kerítette körül magát, az érintkezés egyetlen fórumaként a terem közepére ültették özvegy Freinét, a Magyar Nemzeti Söröző vécésnénikéjét, és a felek hozzá intézték egymást támadó beadványaikat.

Boka doktor azzal vádolta Gereben Dezsőt, hogy rágás közben többször is szándékosan lenyelt a rábízott egyleti gittből – és a nevét csupa kisbetűvel írták be a jegyzőkönyvbe. Válaszul Gerébék közzétettek egy beadványt, melyben Boka a Pál utcai fiúk nevében visszaigényelte azt a háromemeletes házat, melyet a régi grund helyén építettek, és a saját nevére íratta.

– „Boka! Ezért még megütöd a bokádat!” – hirdették egy feliraton.

Boka elintézte a főpincérrel, hogy utasítsa ki Gerébéket a Magyar Nemzeti Sörözőből, mire a történelmi platform ünnepélyesen hadat üzent. Geréb kijelentette:

– Megvívunk ősi különtermünkért!

Hosszas harci készülődés kezdődött. Boka doktor elnökből tábornokká léptette elő magát, parancsára muníciót halmoztak fel: a szokásos homokgombócok helyett jóval keményebb és hatásosabb, levesből kivett daragombócokat. Az ellenfél a „Füvészkert” eszpresszóban fegyverkezett. Weisz, a régi elnök állt a csapatok élére, új harci mankókat rendelt és acéllemezekkel megerősített műfogsort – ezzel szándékozott átharapni Boka torkát.

És egy délután csakugyan felharsant a vörösingesektől átpártolt Szebenits kürtje, a történelmi platform erői betörtek a különterembe. Mind a két fél halált megvető bátorsággal vetette magát a küzdelembe, repültek a daragombócok, hasadtak a széklábak és zászlórudak.

A legnagyobb felfordulás közepette, egy megtört, galambősz férfi lépett be:

– Jó estét kívánok, Nemecsek szabó vagyok, az Ernő édesapja. Kérem, Önök megtiszteltek azzal, hogy meghívtak az összejövetelükre, és… – megdöbbenve nézett körül. – De mi van itt?! Maguk lennének a Pál utcai fiúk? És egyáltalán: hol van itt a gitt, amivel az egész egylet elindult?!

De a harci zajban már senki sem figyelt rá.