A medve

1971. március 12-én vagy 13-án – az időpont mindmáig tisztázatlan –, annyi viszont teljes bizonyossággal elmondható, hogy valamelyik nap egy cseh rendszámú Skoda gépkocsi haladt közepes sebességgel a romániai A713-as országúton Drakulestiből – a régi magyar Ördögfalva – Cacanesti – a régi magyar Szarháza – felé tartva.

A kocsit vezető középkorú, szemüveges cseh turista, név szerint Jozef Procháska, feleségét, az ugyancsak középkorú és nem kevésbé szemüveges Augusta asszonyt hallgatta, aki egy útikönyvből a környék nevezetességeit sorolta. A szóban forgó bédekkert még a háború előtt adták ki, így hiányzott belőle az a rendkívül fontos adat, hogy időközben a vidéket természetvédelmi területté alakították át, ahol elsősorban barnamedve-tenyésztéssel és vadászattal foglalkoztak, a hatalmas állatok százszámra éltek a hegyek között.

Elképzelhető Procháskáék meglepődése, mikor egy tömött bundájú, erőteljes martájékán púpszerű kiemelkedést viselő barnamedve tört ki az erdőből. Az összeütközést már nem lehetett kivédeni, a medve a kocsi alá került, beszorult a sebességváltó és az akkumulátor doboza alá. Az állat, bárhogy is erőlködött, nem tudott kiszabadulni, tehetetlen fájdalmában tépte, szaggatta a kocsi alján végigfutó vezetékeket. A Skodában tartózkodó cseh házaspár sem hagyhatta el a helyét, ha kilépnek, a medve minden bizonnyal elérte volna őket csapkodó lábaival, a rémülettől megdermedve ültek a szélvédő mögött.

A balesetre egy éppen arra haladó szekeresgazda figyelt fel, azonnal beszólt a drakulesti tanácsházára, az elnök pedig nem kevésbé haladéktalanul értesítette a cacanesti állami fővadászt. Megírták az úti rendelvényt, felvették a napidíjat, utána együtt mentek ki a helyszínre. A fővadász indulatosan dohogott.

– Megint a külföldiek keverik a bajt! Annyian vannak ezek, mint tócsa eső után, hogy szeretkezzenek a nénikéjükkel egy szál élére állított deszkán! Nincs igazam, presedinte?

– A számból vetted ki a szót, tovaras komandant. Én már gondoltam rá, hogy be kellene tiltani a térképeket, otthon maradnának és mindjárt megszűnne ez a nagy összevisszaság.

– Mert a sok marháskodásból jön a sok hülyéskedés!

– Aztán a végén úgy nézünk ki, mint falu bolond pappal!

Kiérve a helyszínre, megálltak és felmérték a teendőket:

– Nincs mese, tovaras komandant – mondta a tanácselnök a fővadásznak –, le kell lőnöd a medvét.

– Elment az eszed, presedinte?! A medve patrimonium nacionál, nemzeti érték! Képzeld el, mit szólna a Conducator, ha megtudná! Kapnánk mi Bukarestből hideget-meleget!

– Akkor viszont, hogy hozzuk ki a cseheket a kocsiból?

A fővadász elgondolkodott:

– Ezek a csehek pánikba estek, ha kijönnének a Skodából, kapkodnának, mint Dumitru a ménkűhöz, egész biztos, hogy közben valami kárt okoznának a medvében – márpedig ez megengedhetetlen.

– Beszélni kellene velük…

– Milyen nyelven? Még románul sem tudnak!

– Akkor mi legyen?

– Hát a medve nem maradhat sokáig a kocsi alatt. Még felfázik.

– Szóval, úgy gondolod, tovaras komandant…

– Igen, le kell lőnöm ezt a két csehet, hogy elkerülhessük a nagyobb bajokat. Már csak azért is meg kell tennem, mert különben nem tudom elszámolni a kiszállásom költségeit. A főnökeim még azt hinnék, hogy szórakozásból jöttem ki ide.

Az elnök bólogatott:

– Végül is, ha meggondoljuk, a méltányosság is ezt kívánja. Mert mennyi cseh lehet?

– Már mondtam az előbb: mint tócsa eső után.

– Vagyis legalább tízmillió, medve viszont a fele sem.

– Még megnézem a kisokosban, hogy mennyi kilövési jutalom jár két cseh turistáért – a fővadász hiába lapozgatott a jegyzékben –, nem találom sehol, de ha egy kóbor kutya lenyúzott orrhegyéért ötszáz lejt adnak, akkor talán egy cseh megér legalább hatszázat.

– Az ördög tudja, milyen nép ez, hiszen még tengerük sincs. Akkor kezdjük?

– Igen. Jó volna, ha integetnél nekik, presedinte, mert akkor egy kicsit felemelkednek a helyükről és jobb célpontot nyújtanak.

– Természetesen segítek, tovaras komandant, már csak puszta emberi humanitásból is.

Az akció lezajlott, a tanácselnök és a fővadász megkapta a természetvédelmi érdemcsillagot – és a Skoda gépkocsi kerekeit.

A cacanesti állami vadászházban aztán még sokáig őriztek a falra akasztott trófeák között két cseh gyártmányú szemüveget: egy teknőckeretes férfit és egy rózsaszín szárú nőit. Ma már hiába keresnénk, megtetszettek valamelyik látogatónak és magához vette őket, de legendájuk még gyakran elhangzik egy-egy pohár cujka mellett.