A pipiske és a fűszálLáttatok már pipiskét? Olyan apróka madár, hogy akár a markotokban is elférne. Barna a háta, fehér foltos a szárnya. Kint lakik a réteken, bokrok alá rakja a fészkét. Nagyon jókedvű madár. Ahogy felkel a nap, a pipiske is talpon van. Mint a nyíl, fölrepül a magasba, és ott dalolgat. Ha megunja, megint csak visszaszáll a mezőre. Egyszer éppen a mezőn csicserikélt. Meglátott egy fűszálat. – Ni csak, milyen nagy fűszál! Nagyobb, mint én! Mi lenne, ha kihúznám? S mindjárt belecsimpaszkodott, elkezdte húzni erősen. Odament a barázdabillegető és a tövisszúró gébics. Az egyik a farkát billegette, a másik a csőrét csattogtatta. – Mit csinálsz, pipiske? – kérdezték kíváncsian. – Kihúzom ezt a fűszálat! – Aztán mért húzod ki? – Azért, mert nagyobb nálam! – szólt hetykén a pipiske. A két madár összenézett, elnevették magukat. – Tudod mit, pipiske? Ha már kihúzod, húzd ki ezt a bokrot is, ez is nagyobb nálad. A pipiske bólogatott. – Bizony, azt is kirántom, csak előbb a fűszállal végzek. S húzta, húzta – míg csak el nem szakadt. Akkor egyszeribe hátrahömbölödött, és a fenekére csüccsent. Azt hiszitek, mérges volt? Cseppet se. Talpra ugrott, s azt kiáltotta: – Én is így akartam! Aztán, mint a nyíl, fölrepült a magasba, és ott csicserikélt. Amikor megunta, visszaszállt a mezőre, és bebújt a bokor alá. Ha a bokrot is kihúzta volna, bizony nem tudom, most hol aludna. |