Előszó

Ezt a könyvet 1957 nyarán kezdtem el írni, akkor, amikor Nagy Imre még élt. Az előszóban, amelyet terveztem hozzá, a következő néhány mondatot vetettem papírra: „El szeretném mondani, amit róla tudok, s főként annak a negyven hónapnak a történetét, amely hatalomra jutását a végső bukástól elválasztja. Ha csak valamelyes kézzelfogható remény is volna arra, hogy ő maga mondja el majd szabadon mindezt, akkor másról írnék. De nincs rá sok remény. Nem tudom, mi vár rá és azt sem: mi vár énrám. Manapság jobb, ha az ember papírra veti azt, amit csak a fejében őriz. A papír tartósabb, mint az emberi fej.”

Azóta megölték őt. Mindazoknak a kötelessége, akik közelebbről ismerték, megkettőződött: mondják el részletesen és lehetőleg minél előbb, ami mondanivalójuk róla van. Ami tegnap még anekdota vagy személyes élmény volt, ma már – a sorsnak s elpusztítóinak kegyetlenségéből – történelemmé vált.

Könyvemet dokumentációnak szántam. Nem a színességre – az igazságra törekedtem. Minden lényeges megállapításnál a rendelkezésre álló tényanyagra támaszkodtam s csak végső esetben éltem – akkor is nagyon óvatosan – logikai vagy lélektani eszközökkel. A munkát s egyáltalán e korszak történetére vonatkozó mindenféle történeti kutatást végtelenül megnehezíti az, hogy a legfontosabb tények egy része teljesen ismeretlen: moszkvai pártjegyzőkönyvek, budapesti politikai bizottsági ülések feljegyzései, Hruscsov, Rákosi, Kádár és mások személyes tanúságtétele kellene ahhoz, hogy a hiteles képet ki lehessen alakítani. Talán eljön egy szerencsésebb időszak, amikor mindaz, ami ma a „szigorúan titkos” bélyeget viseli magán, egy boldogabb és szabadabb emberiség közkincsévé – tanulsággá és elrettentővé – válik. Annak, aki ma ír a közelmúltról, el kell készülnie rá, hogy újonnan nyilvánosságra kerülő tények egyik vagy másik megállapítását, s alapvető megállapításokat is megváltoztatnak. Minden ténynek örömmel fogok helyt adni.

Még néhány szót e könyv arányairól, illetve aránytalanságairól. A legrészletesebben Nagy Imrének a forradalom alatti magatartását próbáltam meg elemezni: ez a tíz nap az, ami az egész világon a legismertebb Magyarország ezeréves történelméből s mégis, a legtöbb ellentmondás, vita és értetlenség hordozója; s fokozottan áll ez Nagy Imre szerepére és magatartására. A legmostohábban az 1953 és 1956 közötti időszak története kapcsán a kommunista magyar írók mozgalmával bánik ez a könyv, a jelentőségénél jóval kisebb terjedelemben foglalkozva vele. Az ok az, hogy Aczél Tamással e mozgalomról külön, terjedelmes könyvet írtam „Tisztító vihar” címmel. A két könyv tulajdonképpen kiegészíti egymást.

Méray Tibor