Gömbként összecsukódik*

foszló utaink fekete zizegése nem alszunk
meg-megrándul a kásás fényben a vad táj
ez az a pillanat amikor indul a hörgő
mély rengés tarajos gyürüzése
hallani szüntelenül zúg a távoli szél is
szirmát szórja a csend idegen madarak
mozdulnak a lassan forgó füstgomolyokban
mígnem a föld tépett peremén elenyésznek
nyirkos kertek alatt fekszünk most
fojtó gőzeiben síkos meleg ágyon
gömbként összecsukódik a korhadt nádas
levegőtlen tere a sűrű eső suhogása
feltetszik a hajnal kondul a ritka magasság
hosszú haját a folyóba füröszti a fűzfa
villognak a nap hűvös pengéi kitárul
az ég áttetsző csarnoka élesedő kupolája
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]