Emlékeink*

Levelek lebegése, virágok lélegzete,
elvesző nyomok a hóban.
Sárgák, mint a kialvó csillagok,
kékek, mint a halottak éneke.
Messze hegyek, kövek és madarak,
bokrok és fák és tavalyi füvek,
nyissátok meg az utakat
zajtalan lépteinknek.
Vadlibák elhaló énekében
megszületnek egykori napjaink.
Elindulunk a ködös utakon
az elvesző liláskék ég felé.
A nádasok egyhangú zúgásában
hallgatjuk halott szavainkat.
Érett, fanyar gyümölcsöket eszünk,
és bolyongunk a tegnapi réteken.
Heverünk a kökénybokrok alatt,
a partok zajtalanul hullatják göröngyeiket,
homlokunkban kilombosodnak a fák,
fellegek futása az életünk.
A patakokban és a hegyi kövekben,
a fákban és rögökben
és a súlytalan madarak
lebegésében élünk.
Kinyújtjuk átlátszó kezünket,
ujjainkra pillangók szállnak,
eloldott életünket
tengerek hullámzása hordja.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]