Révület*

Zöld fényben úsznak alant ragyogó tájaink
ó mulandóság izzó tükrök hétszínű
villogásai közt egyre testtelenebb
vágyak suhognak szállnak alá a mélybe
az a fojtott zene is ott parázslik
a bársonyéj táruló fényessége alján
buzogj buzogj a rózsakelyhű forrás
hajdani arcunk őrizője
oszlopok árnya övezi tiszta homlokunkat
sötét gyönyörbe hajló fájdalom
remeg az elfelejtett partokon
ingó füzesek úttalan útjain
valaki jön felnyitja álmos szemeinket
kitárulnak az érckapuk zengő szárnyai
s mi önfeledten nézzük arcunk szétfutó
lebegését a szélben bomló felhők szirmain
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]