Mert szomjúhozva mert kétségbeesve^*

Mert szomjúhozva mert kétségbeesve mert minden áldott este minden este mielőtt a tisztátlan ritka álom goromba szőrzsákjába durva szövésű semmijébe hullna szétzüllő napom szomjúhozva várom hogy mégis az innenső partra vesse az esztelen remény hogy mégse mégse egy nyüzsgő óceán hullámverése hogy itt álljon hogy itt előttem álljon ki testemben testetlen tévedezve mert szomjúhozva mert kétségbeesve hogy szóljon hogy mi ez mit kell csinálnom amíg még itt még innen a halálon végre megjött de rám felém se nézett pedig a lélek testté lett egész lett szemem szám bőröm tudta még de rajta felismerhető nem volt semmi részlet meztelen volt csak altestét takarta keskeny vászonpólyába volt csavarva úgy haladt ahogy kedvük ellenére megidézett közönyös jelenések térnek hányattatásuk színhelyére külön időmbe mily isten vetette oda ahol gyermekkorom folyója mohos hegyek közül kilép a síkra jön keletről lefordul délre szirma alatt sásvár felé nagy ívet írva a vízbe bukott és látszott a vízben valószínűtlenül fehér mezítlen teste körül hogy hullámzik a pólya iszonyúnak tűnt mégis gyönyörűnek ahogy lélegzettelenül lebegve túl súlyos fejével előre süllyedt és fogtam és magamhoz szoritottam és érzett a kis testben rohamokban lágy rándulások sorozata robban és szomjúhozva és kétségbeesve akartam hogy kiszakadjon a testem kötéséből még gyönge gyönge teste