Az édenkerti virradat*

Az édenkerti virradat
gyöngyzáporában ázva
tajtékosan szakad a rét
a sárga vízmosásba.
Egy remegő felhőgomoly
világos árnya rászáll,
meghajlik s máris visszaáll
helyére egy virágszál.
Megérzi álma homorú
fészkén a könnyű térség
növekvő lázát, nyugtalan
madárszárny-verdesését,
magánya gyöngén lüktető
hártyáját átszakítja,
kitántorul a kába szív
a lángsörényű síkra,
és megrohanja hirtelen
tündöklő léte, földi
sorsa, mint csonthéját a mag,
hézagtalan betölti.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]