Áhítat^*

Hűs víz csobog. A templom ragyog a ritka ködben. A barmok inni térnek, s megállnak fényütötten. Remegő, mozdulatlan sajgás lüktet a távol foszló virágszirom-rajz- mintás káprázatából. Egy lélek nevenincsen sejtelme gyolcsfehéren bolyong, keresi fészkét az óriási égben. Szikár kezek a kékbe fehér jeleket írnak. Szemünk virág, a szívünk világít, mint a csillag.