| Mostantól már csak a szeszélyes álom |
| mintáiban fogunk rájuk találni: |
| elvonultak a cserepes lapályon |
| A – már úgy tetszik – eltúlozva festett |
| színpadias díszletek szétdobálva, |
| a sárga, zöld, a terepszínű testek |
| elhelyezkednek a tisztább halálba. |
|
| Híznak az erjedés bölcs vegytanába |
| vetett, felajzott létek vad zugokban. |
| A megfülledt, csípős, fekete trágya |
| füstölög, már-már sötét lángra lobban. |
| Sűrű levében a tavalyi szalma: |
| a maró lúgot ronthatatlan állja |
| vörheny csigolyák közt okker huzallal |
| épült másolhatatlan statikája. |
|
| Az útfélen a gödrökben a téli |
| szemét fehér szakállt eresztve rothad. |
| megint valószínűtlenül ragyognak. |
| Kijjebb, hol már a város falu félig, |
| jámbor dicsfényül odakanyarítva |
| a roskadt háztetők fölé, fehérlik |
| az ultramarin ég egy ujjnyi csíkja. |
|
| Ragyafoltos házakban tiszta szappan- |
| illat nyirkos dohszaggal keveredve. |
| A Gödörben harsog javíthatatlan |
| borisszák rekedt, bikanyakú kedve. |
| De az idők recsegő hordalékán |
| keresztül a hűdéses renyheségből |
| a kékszívű fehér acetilénláng |
| váratlanul a horpadt ég felé tör. |
|
| Verejtékes, borostás Krisztus-arcok |
| nehéz házi szeszek tüzében égnek. |
| Gyűrött papírra hevenyészve rajzolt |
| jövendők, tervek, érvek, ellenérvek. |
| Száraz szelekben só marja a szájat. |
| Emészti egymást kétely és reménység. |
| A gondolat már majdnem megtalálja, |
| a mozdulat már-már megüli fészkét. |
|
| A töltésen túl a gizgazos ártér |
| görcs fűzfái közt káprázik a hőség. |
| Derül, sötétül, változik a háttér, |
| kiválik az egyetlen lehetőség. |
| Az aluvót nehéz álom csigázza, |
| törődötten ébred, s az élhetetlen |
| szerelem szép lenvászon-lobogása |
| elenyészik a vándorló egekben. |
|
|