| A csönd, a hang, a láz, a félelem |
| helyet cserél egymással szakadatlan, |
| okádja csak konokul jeltelen |
| teremtményeit itt valami katlan, |
| egyszerre van s együtt minden jelen, |
| egymásba habzik mélyben és magasban, |
| és nevet-formát keres, hogy kiváljon, |
| s erőt vegyen az egyhangú halálon. |
|
| A padláson most borzas-toll-meleg, |
| langyos tojás sárgája és fehérje, |
| sötétedik a hályogos, kerek |
| kocsonyában a szík tűhegynyi vére, |
| itt eltikkadt galambok költenek, |
| az élet visszatódul önszívére, |
| hogy vörössel derengő feketében: |
| megtestesüljön forró anyaméhben. |
|
| S a magvak: a viaszos tarkabab |
| gödrében halvány heg, s ott belegyűrve |
| a vékony csíra pontosan tapad |
| a foszforos-meszes nyirkos sűrűbe, |
| kövér búza, szálbordás héju zab, |
| vörös zománc cirokmag, gömbölyűre |
| hízott borsó, kölesgyöngy, hóka lencse |
| kész, hogy külön törvényét megjelentse. |
|
| Az áthevült bádogtető alatt |
| már kásásodva lüktető homályban |
| megpörkölődött tollszag, trágyaszag, |
| bádogsebek lobos sajgása, nyár van, |
| ragadozómadár-csőr pillanat, |
| egy körkörös szem monomániája, |
| horgas figyelme tőr lesz majd, s a tiszta |
| hártyát fekete sebbel meghasítja. |
|
|