Fehér-izzáson szénsötét*

Jégcsillám-hártyás lábnyomok,
a szironyon mértani lángok,
rezzen, fázósan mocorog,
finom hóport szitál az ágbog.
Kökénybokron a hó puha
rózsái kéken tündökölnek,
anyagtalan fény veri a
kék-ezüst-villám-álmú földet,
gazdátlan sugárzás, sajog
forrásától elszabadulva,
keresi a szilárd magot,
amelyre rákristályosulna.
A tetőkön, a hegyeken
ártatlan glória világít,
a tűz-közepű jég-elem
teremti áttetsző csodáit.
Ó, világ-gyermekkori tél!
Évmilliók alóli fényjel!
Sejtjeid leglelkéig ér
üvegsziporkás gyönyörével.
A kobalt-kék, berlini-kék
égen szálkásvonalú rajz, a
fehér-izzáson szénsötét,
kristálylapon tű-hegye karca.
A kopár szerkezet, a váz-
de közein éteri áram,
vakító ívfény-ragyogás
forr mozdulatlan viharával.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]