Mint a tőr*

Várj s ne mozdulj gyúlékony
boltjában az időnek.
A támadó szélben a vékony
fák sárgán a homokra dőlnek.
A pala-láthatár heges
tábláin egyre feljebb
szemrontó vörhenyes
tűzvész taraja terjed.
Majd zsugorodik, összeáll,
iszonyú súlyú magja van,
megsűrűsül a ritka táj,
és sisteregve rázuhan.
Egymásba feszülő erők
villáma minden pillanat.
Mi őrzi mind fenyegetőbb
rengésben egyensúlyodat,
míg drótjaidon múlt, jelen
vad áramai csapnak át,
fehéren izzó tűhegyen
szisszenve pörgő váz-világ?
A perzselt füvek mint a tőr.
Kapaszkodj hát magadba, míg
kihámlik rétegeiből
az igazabb, az emberibb,
s levegőtlen óljaiból
széljárta legelők szelíd
füvellőjére hajt a kor,
s kimondja új törvényeit.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]