Ijesztő fennsíkon*

Ijesztő fennsíkon bolyongsz.
Ki küldött erre téged?
Itt egyre izzóbb ragyogás
emésztő tüze éget.
Kiszabadul s alakot ölt
a szem-mögötti ország.
Ágas-bogas bozót ölel,
megfordított valóság.
Fonák bősége elragad,
gyötrő, örökös álom.
Majd tágabb táj felé sodor,
himbál az érdes áram.
Kitárja kopár csarnokát
a dísztelen magány.
Kimondhatatlan csillogás
vakít az idő homlokán.
Van úgy, hogy minden eltünik
a ritkuló magasban.
Ez már a végső félelem.
Zárt és kimondhatatlan.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]