Honfoglalók*

Amerre mennek, vad kutyák
soványan, borzasan csaholnak.
Elhullatták fogukat, csontjukat,
homlokukon hozzák a sárga holdat.
Mindenütt vidám zeneszóval
fogadják őket: holtakat.
Fekete tarjagos sebük
pokoli tűzzel felfakad.
Nehéz botokkal közelednek,
szemükben megfonnyadt a zöld,
befordulnak a pitvarajtón,
megtántorul velük a föld.
Szárnyas szavukat elveszítik.
Recsegő csonttal elfeküsznek.
Bogos, göcsörtös nagy kezük
éjszaka sápadt lángokat vet.
Sűrű eső veri a földeket.
Fekete fényben látni őket.
Mohó burjánban menetelnek,
és megszállják az elhagyott mezőket.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]