Utószó

Szükségesnek érzek néhány mondatot fűzni kötetemhez.

Ezeket a verseket – szövegeket – közel negyven év felhalmozott írásaiból válogattam. Folyóiratok nem kérték, könyvkiadók nem fogadták őket.

Köszönet azoknak, akik egyet-egyet mégis megjelentettek közülük.

1957 elején, összeomlásban és reménytelenségben, elhatároztam, hogy lelkemet írással tartom egyensúlyban. Hónapokig naponta írtam verset, néhányukat ide válogattam.

1962-ben nem kaptam útlevelet a távolról régóta szeretett Olaszországba. Ekkor versek sorozatát írtam egy elképzelt utazásról. Tucatnyit talál belőlük könyvemben az Olvasó.

Évekig küszködtem A KIVÉGZETTEK PARADICSOMA című, túlvilági utazással. Kereknek érzett válogatást adok belőle.

Sokáig foglalkoztatott a BÁBEL című hosszabb vers. 2200 sorából itt nyújtok át két részletet az időnek.

Terveztem egy virágokról szóló és egy TÉGLA című sorozatot is. Csak mintákat válogattam belőlük, ugyanúgy, mint az útszéli dumák című sorozatból. Ez a helyzet édesapámról és családomról papírra kopogott verseimmel is.

Csak néhányat tettem kötetembe klasszikus és kortárs magyar írókról, költőkről készült verseimből. Közülük való a MEGHALT VÖRÖSMARTY MIHÁLY című, az eredetinél rövidebbre fogott ciklus.

Sohasem volt eszményképem a szépség, sem a megszabott formák tökéletessége. Egyre öregebben, egyre inkább a kötetlen szókimondás igazsága érdekelt.

Köszönöm a Hét Krajcár Kiadónak, barátaimnak, hogy hosszú hallgatásom után lehetővé tették megszólalásomat.

Örök hálával tartozom Szabó Lőrincnek emberségéért, szeretetéért és a pontosságról adott tanításáért.