Itt állunk
Itt állunk, élünk. Mögöttünk elsüppedt |
évek, elvontságokká csupaszodott |
idők, villámok, homály, fogságban |
megcsillanó fénypont, segítő emberi |
arc, váratlan perce a szeretetnek, |
csalódások ecetes itala, makacs |
bánat ütései, hosszú, nehéz böjtje |
jóságnak, hangot némító tapasztalat, |
könnyek, halottak kísérő árnyai, |
törött oszlopok, alaktalan halommá |
rontott tervek, álmok, vágyak. Múltunk |
rommező, háború dúlta városunkat, |
tűzvész a tetőket, fosztogatók túrták |
fel házunkat, és mi magunk is hányszor |
pusztítottuk időnket s egymást, |
kivágtunk fácskát, kitéptünk virágot. |
De maradtunk, voltunk. Összetartozunk |
örökre külön-külön és együtt, egymásba |
kapaszkodó testek és lelkek. Hagyjuk el, |
Kedvesem, fájdalmainkat, őrizz minket, |
mint eddig és bocsáss meg. Nézd, |
az ablakokból nekünk integetnek és |
kiáltoznak szeretteink, intsünk |
vissza nekik. Rakjuk le nehéz |
batyuinkat, ne félj a körülöttünk |
sűrűsödő éjszakától, karolj erősen |
belém, engem még bír a lábam, maradt |
elég erőm. Látod, arra visz utunk, |
|
|