Golgota
| – Gyere – mondta Papa. – Állj csak ide, |
| jó, most a lábad, a jobb lábad tedd előre, |
| itt ez a söprűnyél, fogd meg, de |
| ne támaszkodj rá, csak fogd, ne érje a padlót, |
| most kicsit hajlítsd be a térded, úgy, |
| mintha le akarnál térdepelni, jó, |
| és nézz fölfelé, de ne annyira, csak |
| a fejem fölé, ide a kezemre – És |
| fölemelte a kezét, nekem elég magasra, |
| mert Papa magas volt, én meg tízéves. |
|
| – Most jó – mondta és hátrább lépett és úgy nézett |
| végig, ahogy még soha, teljesen idegen |
| arccal és szemmel, a szája pedig gondolkodott. |
|
| – Jó – ismételte – de az arcod… Tudod, |
| úgy nézz, mintha valami csodát látnál, |
| vagy mintha a karácsonyfára néznél, igen, |
| a karácsonyfa tetején a csillagra. |
|
| Úgy néztem, mintha csillagra néznék, ő meg |
| visszalépett festőállványa mögé, ecsetet |
| vett a kezébe, hunyorított és festeni kezdett. |
|
| Később elkészült a kép, feladta a vasúton, |
| valami országos kiállításra küldte, de |
| a kép visszajött, a zsüri nem fogadta el. |
|
| Így hát nem láthatott rajta engem senki, |
| mint római századost, lándzsával a kezemben, |
| sisakkal a fejemen, csodálkozó, elbűvölt |
| arccal, megroggyant térddel, ahogy ott |
| állok a keresztfa tövében. |
|
|
|