Lelemény
Gyerünk vissza az eredethez! Nem ért semmit |
lelkünk belső szép tánca ott a barlang |
mélyén, mikor ránkborult rémítően |
az Egyszemű árnya. Kinek jutott volna |
eszébe tudatalattijában kotorászni, |
használni a lélektan bölcsességeit |
a bennünk rejlő mennyről és pokolról, |
mikor a nagy kő a barlang száját |
döngve bezárta és az óriás fogán |
ropogtak bajtársaink csontjai. |
Vágyunk csak egy volt: menekülni innen, |
és nem látszott megoldás, hisz oly kevés |
elemből állt össze a valóság. |
Nagy, lompos birkák, tűz egy gödörben, |
néhány tömlőben bor, egy hosszú bot, |
és mi, és fölénk tornyosult házigazdánk, |
a szörny. Neki aztán mesélhettünk volna |
hexameterben párbajokról Trója |
síkján, ravasz ötleteinkről, a nőről, |
akiért – bár ürügy volt csak a fosztogatáshoz – |
hajóra szálltunk, elhagytunk asszonyt, |
gyereket, házat, megművelt, jól termő |
földet, páncélban, pajzzsal, villogó |
fegyverrel. Óh, neki aztán mondhattunk |
volna akármit a közénk leszállt és |
velünk harcoló istenekről is, csak |
röhögte volna törpe tetteinket és |
különben sem nézett bennünket másnak, |
mint jóízű zabálnivalónak, s talán csak |
akkor vette észre tévedését, amikor a |
néhány elemből mégis összeállt a terv, |
menekülésünk terve, és mikor részegen ébredt |
arra, hogy tüzes dorong döfi ki egyetlen |
szemét, s hiába csapkod, üt-vág és üvölt |
mert vakon minket seholsem talál, |
hisz elsurranunk ütései elől, s magunkba |
fojtjuk kacagásunk, s tudjuk, hogy holnap |
a kosok hasa alján kapaszkodunk s búvunk, |
s nyílik a barlang. Szabadok leszünk. |
|
|
|