Útszéli dumák

1976–1981

 

 

 

 

Félmunka

Úgy tudtam, hogy…
/Három mondat kimarad./
Azt hittem, hogy…
/Két mondat kimarad./
Úgy gondoltam, hogy…
/Öt mondat kimarad
rímmel, ritmussal együtt./
Erre bizony
azt mondtam, hogy:
„Nyáreste volt,
pacsirta szólt a fán,
ott kóborolt,
bolyongott egy cigány.”
/Nem maradt ki semmi./

 

 

 

Délelőtti találkozás Kovács úrral

– jó volna valami irodalmi csetepaté –
 
mondta Kovács úr,
– hát bizony, hát bizony –
 
mondtam én,
– jó volna valami kis társadalmi mozgás –
 
mondta Kovács úr,
– hát ezt meg hogyan gondolja? –
 
mondtam én,
– például mindenki feljebb léphetne eggyel –
 
mondta Kovács úr,
– hová léphetne feljebb? és kicsoda? –
 
mondtam én,
– a főszerkesztő úr is, meg az utcaseprő is –
 
mondta Kovács úr, –
– a szénhordó, a maszek zöldséges és a könyvelő is? –
 
mondtam én,
– megmozdulna az egész társadalmi létra –
 
mondta Kovács úr,
– dehát mi lenne a létra legfelső fokával? –
 
mondtam én,
– arról bizony sejtelmem sincsen –
 
mondta Kovács úr,
– csavaros esze van magának, Kovács úr –
 
mondtam én,
– na, isten áldja –
 
nyújtotta a kezét gyorsan Kovács úr,
– na, isten vele, Kovács úr –
 
nyújtottam a kezemet én.

 

 

 

A pont értelmezése

Őszi temetőben
találkozik
a ponttal
a brancsbeli.
Mikor egy kollégát
magáénak tekint
például
a Minisztérium.
A beszédeket
felolvasták már,
a Temetkezési Vállalat
dolgozói
rakják a koszorúkat.
Összegyűltek
a hollók, varjak, keselyűk.
Elindulunk
a menet szélén,
a protokoll
szerinti sorrendben,
feltesszük
a kalapunkat,
rápipálunk
a negyvenedik cigarettára.
Ilyenkor egymásra nézünk.
Egymás szemében olvasunk.
Hát pont így?
Hát pont ő?
Hát pont te?
Hát pont mi?
Hát pont én?

 

 

 

csak

értsétek meg végre,
hogy semmi bajom,
ha százszor kérditek is,
csak ezt válaszolom,
ezt mondom ellenségnek,
jóbarátnak,
ezt válaszolom
fűnek-fának,
ezt mondom, ezt tudom
csak vallani,
kínpadon sem tudnék
mást mondani,
ha lerészegednék
a rumtól,
vagy
az igazság-szérumtól,
ha kivernék
a fogamat,
tüskével
a körmöm alatt,
ha zuhognának
a pofonok,
ha rámvallanának
a rokonok,
sötétzárkában,
hideg vízben,
elektromosan
izzó tűzben,
ha mindentől
megfosztanának,
ha a falhoz
állítanának,
és bárki kérdezné
ez a válaszom:
semmi bajom,
semmi bajom.

 

 

 

utcai duma

ühüm
a magányosság
meg a kozmi-
kus egyedülség
meg az egydimen-
ziós ember
meg az elideg-
enedés
tudom
én is majdnem
betörtem már
az egyik KÖZÉRT
kirakatát
mert kolbászok
voltak benne
meg sunkák
meg mindenféle
nehéz rágós
kaják

 

 

 

nem gondolkodunk egyformán

mikor megáll
a fekete…
mikor kattan
a kocsiajtó…
mikor végigmégy
a piros…
mikor benyitsz
miniszteri…
mikor a kávét
frissen, forrón…
mikor a fényes
ablakon át…
mikor belép
bennfentesed…
mikor elmondja
a legújabb…
mikor egymásra
mosolyogtok…
mikor egyedül
csak aláírsz…
mikor unod
megcsendülő…
mikor unod
kérelmező…
mikor unod már
az egész…
ha eljutsz az
unalomig…
akkor talán,
akkor talán…
eszedbe jutok
akkor én is…
de másképpen,
mint ahogy…
hiszen nem vagyunk
egyformák…

 

 

 

bérházi történet

kiszúrta
a pipás házmester,
hogy a második emelet
ötben
nincsen
latrina
mélyen
elgondolkozott,
aztán gyorsan
jelentette
a Hatóságnak,
így
a Köztisztasági
Hivatal ellenőre
és az állami
szociológus
hamarosan becsöngetett,
– ejnye, ejnye –
mondták szimatolva
– önöknél nincsen
röfögde-böfögde?
– kérem – szólt szelíden
a főbérlő – nincsen,
én bélcsatorna nélkül
születtem,
költő vagyok,
elmenőben a
szociológus
összefoglalta
a tanulságot:
– ha mindenki ilyen
szolid
állampolgár lenne,
sokat
spórolhatnánk
az építkezéseken

 

 

 

ne!

ne mondjuk meg neki
ne mondjuk meg
hogy
daganat van benne
fölvágták
megnézték
visszavarrták
a sebész megmondta
a barátomnak
egy urológusnak
daganat van a gerincében
az van neki
szörnyű
hát nem?
nem merem fölhívni
mert ha megkérdezem:
hogy vagy?
azt mondja:
jól

 

 

 

békesség

gyönyörű a Szombat Este
a Segédmunkásnak
nehéz Terheket cipelt egész Héten
ropogott a Dereka
de most ott ül a Vendéglátóipar
egyik vidám Egységében
bizony, az Asztalnál
igaz, hogy kicsit piszkos a Terítő
befalta a piros Pörköltet
a fehér Nokedlit
olyan a kedve, de olyan,
hogy legszívesebben táncolna
nagy Korsót emel a Kezében
habzó sárga Sört vedel
a miniszter felnőtt fia
véletlenül éppen arra jár
szociológiát tanul az egyetemen
antropológiát, filozófiát
benéz a szutykos ablakon
mogorván, tele gonddal a szíve
nézi a tündér világot
az ablakon túli jókedvet
még keserűbb lesz a szájíze
mert neki mindez elérhetetlen

 

 

 

ki az okosabb?

– mit csinálsz?
– semmit
– tehát valamit?
– nem, semmit
– de ha semmit csinálsz, az már valami
– jó
– nem jó, mert semmit nem lehet csinálni, mert a semmi az semmi
– jó
– értsd meg, hogy semmit nem lehet csinálni
– értem
– tehát mit csinálsz?
– semmit

 

 

 

méretek

az uccaseprő 167 cm magas
az uccaseprő 61 kilopond
az uccaseprőt sárból alkotta az Úr
nedves agyagból
a szemét pedig két fekete kavicsból
a miniszter 455 cm magas
a miniszter arányos testű 455 kilopond
a minisztert aranyból alkotta az Úr
ezüstből platinából rozsdamentes acélból
a szeme zöld smaragd piros rubin kék gyémánt
a Napot hidrogénből alkotta az Úr
felületi hőmérséklete több mint 100.000 C°
átmérője 109-szer nagyobb a Földnél
belsejének hőmérséklete 15-20 millió fok
mi lehet ebből a tanulság?

 

 

 

Cserélni?

Nem cserélném el, költőtárs,
soványságomat
kövérségeddel, –
hajam hullását
borbélyod bodorintásával, –
lehorgasztott fejemet
koszorúzott fejeddel –
gépkocsivezetődet
villamosvezetőmmel –
szeretőidet
szerelmesemmel –
szépen nyomott könyveidet
szétszórt verseimmel –
múltadat
múltammal –
lelkiismeretedet
lelkiismeretemmel.

 

 

 

örömök

szeressétek a bársonyt, kedves gyermekeim,
simogassátok lassan, lágyan,
olcsó és jó mulatság bütykös ujjatok begyének
a finom érintés,
majdnem annyi örömet ád, mint egy kéthetes
utazás Itáliában, ahol a sárga citrom érik
zöld lombok között és a kertek sövénye
örökzöld babérbokor,
egy-egy méterhez bárki hozzájuthat
olcsón a maradékok közül, s talán a rosszkedvű
kiszolgáló is felderül, ha az eladhatatlan
darabot kéritek,
szeressétek a bársonyt, én is szeretem,
asztalomra bársonyterítőt borítok,
legszívesebben bársonyba öltöznék,
szavaimat is bársonyba burkolom,
gazdagok így leszünk apró örömeinkben,
finomodik bőrünkkel együtt szívünk s elménk,
így találunk ott, ahol semmit sem láttunk,
váratlanul új összefüggésekre.

 

 

 

jó nekem

szereti az
emberiséget –
aszonta
én meg csak
szopogatom
ezt a kis pájinkát
a magam pénzin
lustálkodok
így műszak után
cserélgetem
visszeres lábom
bűnbánatosan
nézegetem
a körmöm piszkát
mégis jó nekem
engem is szeret
biztosan

 

 

 

elhatárolás

szeretem a vadászokat,
erősek, nagyok, pirospozsgásak,
fényes a puskájuk,
kortyolnak a butykosukból,
mennek a dérverte mezőkön,
nyikorog a bőrcsizma izmos lábukon,
felsorakoznak az erdő szélén,
barátságosan intenek egymásnak,
fácántoll díszíti kalapjukat,
óvatosak, bátrak, ügyesek,
kis párafelleg libben a szájukon,
jót reggeliztek, pálinkát lehelnek,
tele van az erdő fülekkel,
szemekkel van tele az erdő,
orrcimpája tágul az erdőnek,
szeretem az erős vadászokat,
tudnak célozni, lőni, lőni, lőni,
helyrebillentik a biológiai mérleget,
minden lábacska remeg az erdőben,
minden gyomor összeszorul az erdőben,
vacog a foga az egész erdőnek,
tisztelem, szeretem a vadászokat,
semmi közöm a szarvasokhoz,
a fácánokhoz, nyulakhoz és őzekhez

 

 

 

a kő

megint legurult
a rohadék
mi a fenének
kell az a gömbölyű kő
a hegy tetejére
fiúk?
aki tudja
mondja meg gyorsan
húzza meg a vész-
féket
megint legurult
pedig már csak néhány
toprongy milliméter
hiányzott
ott röhög a völgyben
gömbölyű
nagy
piszokul ellenszenves
mi az istennek
fáradni vele?
parancsolta valaki?
követelte valaki?
kocsit
villát
prémiumot
kapunk érte?
amott a hegy
lent meg a kő
mi pedig itt vagyunk
na gyerünk
kezdjük
elölről
fiúk

 

 

 

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]