A tömlő

Alszik a főnök szépen, vitorla hűvösében. Még álma is hazugság, feje alatt a bőrzsák, mint kitömött nagy béka, Aiolosz ajándéka, ki tudja, milyen kinccsel rakva, arany-ezüsttel, s nekünk azt prédikálta: száz vihar belezárva. Tüzel a nap keményen a moccanatlan égen, se árnyat adó felhő, se hűsítgető szellő, verítékben fürödve dőlünk az evezőkre, húzzuk inunk szakadtig, hogy eljussunk a partig, ahol már várnak árnyak, s dombjai Ithakának. Hamarost haza érünk. Dehát mi lesz a bérünk, lesz-e közünk a kincshez? A főnök új kocsit vesz, szőlőt, birtokot, házat, lágy selymet asszonyának, feredőz tejbe-vajba, fekszik hasát vakarva, mi meg, háborút járt had, tűrhetjük rongyainkat. Jöjjön inkább akármi, föl kell a tömlőt vágni! Ha aranyat rejt bőre, legyen részünk belőle. Ha viharok haragját… Repedjetek, vitorlák, szakadj, keserves bárka, süllyedj az Alvilágba. 1979