12. [Párizs zajgott]

Párizs zajgott, az emberi jogok, a piros sapkák, a marsziliai ének, s a szerkezet, az emberies gép, amelyet nem is az talált ki, akiről elnevezték, szorgosan működött, a penge suhant és zuhant és kattant és vágott, még messze volt Dantontól, Desmoulins-től, madame Roland-tól, Robespierre-től, nem vetett szemet Saint-Justre, nem csábítgatta Hébert-t, sem a gyilkost, aki később asszonyok hulláiból főzött szappant Trianon közelében, csak a királyra gondolt, őfelségére, akinek korábban fejébe nyomták a frígiai sipkát, s most éppen ez a fej csúszott a penge alá, némi segítséggel, de jól és pontosan a fűzfavesszőből sűrűre font, erős kosár fölé, s Capet láthatott olyat, mit soha, hiszen ilyesmi nem történt vele korábban és egy másodperce volt, hogy megátkozza Voltaire-t, Rousseau-t, s az Enciklopédiát.