1. [Elég a rossz]

Elég a rossz nótákból, a hitvány borból, fecsegésből, vigyorgó mesékből, gondoltam, itthagyom ezt az őszi kocsmát. Pénzt vetettem az asztalra, kissé támolyogva indultam s vissza se néztem, bár hívtak felhevült húsos asszonyok ígéretei és megvető mosolyok. Kint hideg fogadott. Taszított volna vissza a melegbe, de akkor már a dac nem engedett, indulj, mondta, és menj, amerre látsz, s bennem, lélekben, elmében, idegben vad kavargásban gomolygott bánat és harag, nyüszítő félelem az elnyomott akarattal, céltalanná zsugorított életem, családom gondja, kopott gyerekruhák, a fűtés, a holnapi kenyér, s hogy tehetetlen egérré lettem, tárgyává a hatalom játszadozó bosszúvágyának. Fortyogott bennem hányásig felkavart énem, éppen oly sűrűn, szürkén s hömpölyögve, mint körülöttem az utcán a köd.