5. [Borravalót lökött]

Borravalót lökött a házmesternek a Lear király honoráriumából, s – Menjünk, Mihály – mondta az asszony – nézzük meg a lakást… Mihály látta már a lakást, mikor ott halt meg Kisfaludy, de azért elindult. Laura szoknyája suhogva seperte a kopott márvány lépcsőfokokat. Miska bácsi maga elé meredt, s megállt, s megtántorult. A negyedik és ötödik lépcsőfok között fekete gyík, vagy szalamandra villant, gyors repedés támadt, mint eltépett szűz gyenge öltönyén. Térdre zuhant a költőfejedelem, belebámult a hangtalanul táguló szakadékba, kúszni akart, hasmánt elkapni az ötödik lépcsőfok végtelenbe futó kövét. Ám testét kiverte fokhagymaszagú veríték. Még megcsillant halványan reménye. Beledobta Zalán futását, meg a többit, az utolsó epigrammát is a riadó, vak mélységbe, mint ostromlók tömik kővel, gerendával a vár árkát. De csak könnyű pernye szállt, nem ívelt át a híd a szakadékon, és a nagy álom végtelen éje közelgett. Mihály bácsit ezután már csak vitték, előbb karon, azután hordágyon, Szent Mihály lován, koporsóban a barátai: Bajza és Schedel /47 óta Toldy/. A házmester pedig kiállt a ház elé s mindenkinek elmondta, hogy szegény Mihályt a guta hogy ütötte meg.