Meghalt Vörösmarty Mihály
1. [Hétköznap állt]
| Hétköznap állt előttem, gyászos tizenkét óra, |
| hogy pénzt kell még szereznem vízre, kenyérre, sóra, |
| s nem a szabadság és a jog. |
|
| Üresre hűlt a térség, néhány kóró meredten |
| hevert a homokon s várta, hogy ősi rendben |
|
| A semmibe fúlt mindent váratlanul a mennynek |
| nem hallható a fülnek, láthatatlan a szemnek, |
|
| elmém és belerévült, mintha valóban angyalt |
| látna a túlvilág kapuinál, |
| ki így szól: Kezdj el sírni, sírni, sírni, mert meghalt |
|
|
2. [Csiklandozta meztelen]
| Csiklandozta meztelen bőrét a kutyák |
| érdes nyelve, ahogy nyalták izmos |
| testéről az alvadó vért, fürdött volna |
| inkább patak habjában, források hideg |
| vizében, de itt, ezen a termékeny, |
| zsíros síkságon nem volt egy csöpp víz, |
| még szomját oltani sem, hát hagyta, |
| de mert munkába kellett fognia, |
| vágott éles késével a lefejezett |
| dögből és nagy, nyers húsokat dobott |
| a kutyáknak, még a vesét és szívet is, |
| és maga is beleharapott a gőzölgő |
| májba, s lenyelt néhány kesernyés |
| falatot, de – munkára! – gondolta, |
| a mészárlás megvolt, itt az ideje |
| a vetésnek, hisz ott feküdt előtte |
| csábítóan a szűzies talaj, |
| megmunkálásra várt és befogadásra, |
| markolta hát nagy, súlyos ekéjét, |
| hogy belevágja, csettintett kancájának, |
| s húzni kezdett a ló, hasadt a föld |
| tartózkodóan és mégis lágyan omolva, |
| hangtalanul nyílt szét, tetszett néki |
| a férfias erő, ahogy mélyre hatolt |
| belé, ő meg nyomta ekéje szarvát, |
| s nézte lova léptét, riszáló combjait, |
| s izzó vágy fogta el, asszonya hívó |
| mozgása, gömbölyű teste járt az |
| eszében, s elhomályosult tudatával |
| észre sem vette, hogy háta mögött |
| fegyveres óriások bújnak sorban elő |
| a barázdákba dobált sárkányfogakból. |
|
3. [Kunyhóiban meglapul]
| Kunyhóiban meglapul az ország, |
| menekülne erdők vadonába, |
| öreg cigány, megittad az árát, |
| ne lógasd a lábadat hiába, |
| úgyis tudod, törten jön a holnap, |
| éjszakában ajtódon kopognak. |
|
| Semmi mentség, jártattad a szádat, |
| lelkesülten hangodat emelted, |
| kegyelemből kapod most az ételt, |
| facsarja a félelem a lelked, |
| értéktelen, olcsó irka-firka |
| minden szavad, nyomtatva papírra. |
|
| Hová lett a hit, a jó reménység, |
| szép asszonyok, büszke honleányok |
| éljenzése, hol vannak a vészben |
| a tapsoló, lelkesült barátok? |
| Messze tűntek, nem nézhetsz szemükbe, |
| vándorbotot fogtak a kezükbe. |
|
| Csak a szomszéd, disznóólja mellől, |
| köszön még rád, s ő is vonakodva, |
| áttér az út túlsó oldalára, |
| mikor meglát Kápolnásnyék papja, |
| kopott csizmád botlana a sárban, |
| ülsz magadban, nem jársz a határban. |
|
| Elméd is, mely volt szorgos cseléded, |
| s szolgált híven, mostan elbitangol, |
| téved, kihagy, nevek után kapkod, |
| átkozódó könyörgésre gondol, |
| tört szívedben megremeg a lélek, |
| idegenek lépnek rád, s fölébed. |
|
| Nincs támaszod, egyedül az asszony, |
| feledtetni kísérli a gondot, |
| hazudik tán, csak hogy vigasztaljon, |
| s használna, ha értenéd, mit mondott, |
| bámul rád és könnyei csorognak, |
| társad maradt, s rabja most pokolnak. |
|
| Szétfutottak szavaid, mint hangyák, |
| rongyosak és piszkosak az eszmék, |
| süppedt sírnál zokognak az árvák, |
| haza, nemzet tépi önnön testét, |
| szív és pohár tele búval, borral, |
| húzd rá, cigány, ne gondolj a gonddal. |
|
|
4. [Jaj! régi szép]
| Jaj! régi szép magyar nép |
| Fortuna szekerén okosan ülj |
| Lilla is, ki bennem a reménynek |
| Romlásnak indult hajdan erős magyar |
| Te lásd meg, ó sors, szenvedő hazámat |
| Isten veled, hazám, bátrak hazája |
| Kis lak áll a nagy Duna mentében |
| Megenyhült a lég, vidul a határ |
| Be van fejezve a nagy mű, igen |
| Itt a nagy halott előttünk |
| Közelg a végzet, hallom zúgni szárnyát |
| Góg és Magóg fia vagyok én |
| Szeretnék néha visszajönni még |
| Este van, este van, kiki nyugalomba! |
|
Az emberfaj sárkányfog-vetemény: |
| Nincsen remény! Nincsen remény! |
|
5. [Borravalót lökött]
| Borravalót lökött a házmesternek |
| a Lear király honoráriumából, |
| s – Menjünk, Mihály – mondta az asszony |
|
| Mihály látta már a lakást, |
| mikor ott halt meg Kisfaludy, |
|
| Laura szoknyája suhogva seperte |
| a kopott márvány lépcsőfokokat. |
|
| Miska bácsi maga elé meredt, |
| s megállt, s megtántorult. |
|
| A negyedik és ötödik lépcsőfok között |
| fekete gyík, vagy szalamandra villant, |
| mint eltépett szűz gyenge öltönyén. |
|
| Térdre zuhant a költőfejedelem, |
| belebámult a hangtalanul táguló szakadékba, |
| kúszni akart, hasmánt elkapni az ötödik |
| lépcsőfok végtelenbe futó kövét. |
| Ám testét kiverte fokhagymaszagú veríték. |
|
| Még megcsillant halványan reménye. |
| Beledobta Zalán futását, meg a többit, |
| mint ostromlók tömik kővel, |
| De csak könnyű pernye szállt, |
| nem ívelt át a híd a szakadékon, |
| és a nagy álom végtelen éje közelgett. |
|
| Mihály bácsit ezután már csak vitték, |
| előbb karon, azután hordágyon, |
| Szent Mihály lován, koporsóban a barátai: |
| Bajza és Schedel /47 óta Toldy/. |
|
| elmondta, hogy szegény Mihályt |
|
|
7. [Én csak dörmögök]
| Én csak dörmögök, morgolódom, dörmögtem akkor is, mikor |
| megdőlt a demizson Laura kezében, s poharakba buggyant a bor. |
| – Óh, istenem, hogyan szerette ezt a vöröset, szegény Mihály, |
| hétköznap, ünnep, nem issza többet, csak azt, amit Isten kínál… |
|
| Ittunk a kopott, zöld poharakból, motoztunk csöndben az asztalon, |
| az ablak előtt az éjszaka járt köntösében, míg hullt a korom, |
| – Egy kis rántottát? – kérdezte Laura – akad még néhány tojás… |
| Toldy csak intett, pedig különben úgy beszél, mint a vízfolyás. |
|
| Kiment az özvegy, a tojás koppant, sütőben sercegett a zsír, |
| Bajza szeme kerekre tágult, arca, mint fehér rongypapír, |
| homloka meszelt falú kővár, a szeme alatt gyászkeret, |
| sorsot néző vak látnok volt most, meglátta a szellemeket, |
|
| nem is csoda, hiszen az ital az agyát szétroncsolta már, |
| s minden órában jó komája, réme, társa volt a halál, |
| Bajza felállt, szája kinyílott, látszott, jósolna valamit, |
| dehát Laura jött s lerakta az asztalra tányérjait. |
|
| Ettünk, én meg csak morgolódtam, s dörmögtem akkor is, mikor |
| Laura újra töltött és a poharakba buggyant a bor. |
| Lehet, hogy tél volt, és az utcán söpörte a szél a havat, |
| s éhes farkasok kísérgették pusztánkon a betyárokat. |
|
| Lehet, hogy nyár volt, ért a búza és szállt a széna illata… |
| Ittunk, hallgattunk, állt fölöttünk a nemzetiszín éjszaka. |
|
|
8. [Méltóságos uramnak]
| Méltóságos uramnak tisztelettel jelentem, |
| hogy a Kosuth-kutyák már megint zavart |
| akarnak kelteni és ezért országszerte azt |
| terjesztik, hogy meghalt a felségsértő |
| és lázadó kápolnásnyéki születésű |
| 55 éves Vöresmarthy, az ismert alkoholista, |
| aki többekkel együtt közkegyelemben |
| részesült – sajnos! – negyvenkilencben, |
| és most temetés ürügyén nagyobb tüntetést |
| készítenek elő, üres koporsóval, persze, |
| nemzeti gyásszal, felvonulással, |
| szavalatokkal, koszorúzással, |
| holott a Kaiserliche Geheimpolizei |
| kiderítette, hogy az illető |
| nem halt meg, hanem francia ügynökök |
| segítségével, női ruhában, illegálisan |
| átlépte Isztria környékén a határt |
| és csatlakozott a büntetés elől |
| külföldre szökött felforgatókhoz, |
| hogy ott álnéven tovább izgasson, ezért |
| kérem a tervezett tüntetést betiltani, |
| a helyőrséget megerősíttetni, szükség |
| esetén lövetni, a főkolomposokat letar- |
| tóztattatni, az üres koporsót, valamint |
| a koszorúkat kegyelmesen és szigorúan |
| elkoboztattatni, mert döntő bizonyítékok |
| vannak kezünkben arról, hogy |
|
9. [Nevemet inkább]
| Nevemet inkább takarja homály, |
| ördög horgán csali a kérkedés, |
| vétek vonzza a bűnt, bűn a halált. |
|
| Nemes, derék szülőktől származom, |
| pályafutásom ismeri az ország, |
| az egyházit és irodalmit is. |
|
| Az 1848-i forradalom balsejtelmeket |
| keltett lelkemben. Számos kötött és |
| kötetlen apróbb munkám jelent meg |
| a bécsi Magyar Kurírban, a hazug |
| álmok és próféták ellen s nem hiába. |
|
| Hirdettem, hogy világok rongya |
| a könyvtár és a szegénynek drága kincs |
| a hit. Ő császári és királyi apostoli |
| felsége, Ferenc József, két ízben volt |
| vendége asztalomnak… Tudtam a |
| mértéket és támogattam a művészetet. |
|
| Érdmindszenti oltárképre 200 pfrt. |
| A bécsi emléktemplomra 1000 pfrt. |
| Szilágy-somlyói leánytanoda 200 pfrt. |
| Az olcsó könyvkiadó társulatnak 300 pfrt. |
|
| Nem voltam jelen a temetésen, |
| de imádkoztam lelke üdvéért, |
| és mikor a nemzeti gyűjtés megindult |
| 200 pfrt-ot küldtem anonim |
| a vérbajos agylágyulásban elhunyt |
| V. M. özvegyének és árváinak. |
|
|
10. [G. Ágnes, a DM-Művek]
| – Meghalt? De ki halt meg?! |
|
|
11. [A formalinból kiemelt]
| A formalinból kiemelt agyvelő |
| érrendszerébe – finom munka ez! – |
| injekciós tűvel valami víztiszta |
| folyadékot, talán lágy paraffint, |
| vagy korróziós kontrasztanyagot |
| fecskendezünk és ez a folyadék |
| betölti a legvékonyabb eret is |
| és benne gyorsan megmerevedik, |
| így a köztes állomány, a szürke |
| sejtek, ganglionok, piramis sejtek, |
| meg a többi, meg a többi, |
| az oldószerrel könnyen kimoshatók, |
| és megmarad a gyönyörű prepa- |
| rátum, korallváz, lombjavesztett |
| bokor, hajszálvékony ágak |
| fehér hálózata, háromkiterjedésű |
| tércsipke, törékeny darab, de örök, |
| csak üvegburát kell borítani rá, |
| aztán mehet a nemzet vitrinébe. |
|
12. [Két korsó sör]
| Két korsó sör mellett, lent, a Metropolban, |
| Fazekas Lacinak, akivel eszmét már |
| s akinek várt sírás helyett kutya mosoly |
| – Te, Fazekas, – mondtam néki megütődve |
|
| Régebben, húsz éve, szájon vágtam volna, |
| s nem gyászolja velem együtt megrendülten |
| kit magyar költőnek életében egyszer |
| s különben is jobb, ha sír egy költő néha, |
|
| De a sztálinista ifjúság elmúlván |
| szívemnek megnyugvást, elmémnek pihenést |
| vagyis a korsóban, merthogy korsó volt az, |
| melyből a sört Mihály bácsi emlékére |
|
| Ittam volna bort is, hozzá jobban illőt, |
| mondtam volna gyászdalt, nyekergő-kesergőt, |
| dehát a bor ára sok a magamfajta |
| akit a Szerencse, bárhogy fut utána, |
|
| Nincsen könnyebbítőbb gyógyszere a szívnek, |
| bánatát az ember, megnyugszik a lelke, |
| kezet nyújtottam hát Fazekas Lacinak |
| ő egy villamosra szállt, én meg a haza- |
|
|
13. [A gyenge és erős]
| Időt nyerhetsz, nem nyersz |
|
|
14. [Távol a fényteli]
| és jégsugarában a Holdnak |
|
| És lám lopakodnak az árnyak, |
| dobogva topognak a lábak, |
|
| Költőnk a sírjában hallgat, |
| de népüket küldik a falvak, |
|
| Messziről s pontosan jönnek, |
|
| Körben a pecsételt sírnál |
| nem mondja senki a sírnál |
|
| Kéz kézbe és nézd, igazodnak, |
| és indul és perdül a lánc, |
| és fényén a meghódolt Holdnak |
|
| Siratják tánccal a holtat, |
| az óra. És szertefoszolnak, |
|
| S mikor a riasztott őrség |
| s felveri a gyásztér csöndjét, |
|
| és jégsugarában a Holdnak |
|
|
15. […minden halálok]
| …minden halálok fejedelme |
| …fölöttünk fú a förtelmes halál |
| …előttünk egy nemzetnek sorsa áll |
|
meghalt Vörösmarty Mihály |
|
meghalt Vörösmarty Mihály |
|
|