Az este

Leszáll az este, leszáll valóban, akár a kénkőbűz egy nagykohóban, akár óriás, csattogó madár, jól jár az, aki korán hazatér, korán hazatér s ágyára talál, puha vánkosa van és paplana, s tiszta pohár és fogkrém fogsorának, s ágya fejénél öreg Biblia, ha érteni életét kedve támad, és ágyában a hites feleség teste – jól jár, aki korán ér haza, még mielőtt leszáll az este. Leszáll az este, leszáll valóban, mint szúnyograj egy rekkenő bozótban, zümmögő raj, mely mar és csíp, amíg a bársony eget műholdak szelik, kétségbevonhatatlan jeleként, hogy világunk halad, s a kimérákat termő gondolat gyermekeként, – elégedett, ki korán hazatér, és ágya alatt tolvaj nem lapul, csak lassan, távolról, zajtalanul ölik, – estétől reggelig, s reggeltől estelig. Leszáll az este, leszáll valóban, letelepszik, mint vén varjú a hóban, leülepszik, mint vízben az iszap, mint por szitál, – boldog, aki még hazatalál, s ágyára lel, mert jókor hazaér, boldog, mert párnáját is megtalálja, és titkon ujjong, hogy tiszta a párna, és nem csupa vér, – s hogy tenyere sem hagy sötét nyomot az abroszon, s a lepedőn a teste,– leszáll, leszáll, az átkozott, leszáll az este. 1966