Bábel
| Kiválasztották annak utána |
| a köveknek tízezer nemét, – |
| halld, Utazó, ki itt jársz a kemény homokon, |
| mert távol csillogó pénzed után lovagolsz, |
| vagy borzongó kíváncsiságod hozott, |
| homlokodat törlöd, fáraszt a meleg, meg az út, |
| nem vidítja szemed változást mormoló patakok üvege, |
| sem gömbölyű bokrok zöldje, sem sima pázsit, |
| még egy maroknyi sárgára aszott füvet sem láthatsz, |
| csak a sima, deszkakemény homokot, |
| s rajta kicsiny gyűrődéseket, mint vízen a hullám, |
| s gondolhatod, míg szétnézel s távol hegyeket látsz, |
| s mögötted – tudod! – messze a tenger, |
| gondolhatod, hogy víz járt egykoron erre, |
| s annak iszapja itt ez a síkság – |
| s este, ha megállsz, s ledőlsz |
| a tevetrágyából rakott tűz mellé – |
| mint kútba, vagy szíve mélyébe néz le az ember, |
| s a fekete tükörben rengeni látod |
| a fehér, remegő s fényüktől elfutó csillagokat, – |
| hallgasd meg a mocsoktól büdös, |
| kuporgó, szakállas szolgahad énekét, – |
| egyhangú a daluk, egyhúrú a zeneszerszám, |
| és a dal, akár a deszka kemény, |
| vartyogó békanyelvükön, ugató kutyanyelvükön |
| halkan dünnyögve énekelnek, |
| ne nézz a szemükbe ilyenkor, |
| gondold el a távolságokat, |
| gondolj az Androméda-köd nagyságára, |
| míg vartyog a tűznél az ének, – |
| fekete, szép bársonykelme fölül az ég, |
| itt üteme nyersen kopog a dalnak, |
| homokon fodrozó gyűrődés, vízen a hullám, |
| bársony az éj, büdös a tűz füstje, |
| fönt az Androméda menekülő fénye ragyog, |
| iszonyú, magányos, alaktalan szomorúságnak. |
|
| Árnyékok mozognak itt a szobámban, |
| kísértetek, tornyot építenek, |
| árnyék-kövekből, fémekből, fákból, |
| raknak kőre követ, sürögnek, forognak, |
| s tudom én, vesztükbe rohannak, |
| nyúlok feléjük: megálljatok, hé, megálljatok! – |
| nem hallják kiáltó szavamat, |
| átmegy rajtuk a kezem, mint a füstön, |
| nincsenek és vannak mégis, |
| vannak olyan élénken és élőn, mint magam, |
| vagy csak úgy vagyok én is, mint ők? |
| elmosódó füst, kísértet, árnyék, |
| s mint őket az ő törvényeik, |
| úgy mozgat engem is valami különös törvény? |
| Vagyok még és rakok kőre követ, építek, |
| hordom a fát, cipelek fémrudakat, |
| s kiválasztom a szavak tízezer nemét, |
| és mint a meszet én is megoltom, |
| és háromlábú szerkezetekkel |
| kitűzök egy csalfa pontot a magasban. |
|
| Ülök és írok és évmilliók alusznak bennem, |
| és meghalt milliárdok tapasztalatai szerint |
| mozdul kezem és a szemem, |
| ülök itt egyedül a város közepén, |
| és írok és nem tudom kinek, |
| mert úgy haltam meg én, mint a torony, |
| és úgy takar el a végtelen idő, |
| mint az árnyéktorony széthullt árnyékköveit |
| betakarta iszapjával a víz. |
|
|
|