hát így

mint akit a testvérei kiszáradt, mély kútba vetettek,
s még él, mivel az árulástól a szíve nyomban nem repedt meg,
s a nyelve homok, s a torka ólom, s nem kiált, csupán tapogat,
és keresi körben, maga körül, az elzáró, nagy falakat,
s nem gondol apjára s anyjára, tudja, mindez reménytelen,
hisz tudja, hogy ő mit hazudna, ha most is köztük lenne, fenn,
tudja, miképpen mondogatna hitelesen jó érveket,
hogy kígyó marta meg öcsénket, hogy egy oroszlán ette meg,
hogy folyó árja vitte messze, messze, messze, és így tovább,
hogy ne beszéljünk róla többet, anyánk, adj inkább vacsorát,
hiszen nektek, mi, megmaradtunk, nem omlottak le a falak,
vessetek véget már a gyásznak, apánk oszd újra nyájadat
 

1960

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]