Szomorúságnak…
| Szomorúságnak tükre lett az arcod, bánatos tükör, |
| széttört rajta a fiatalság, nézem lelkem mélyeiből, |
| rám mért ütés téged talál, s téged ütnek, hogy nekem fájjon, |
| jól tud ütni, ki ütni tud, megtanulta, hogy hol találjon. |
|
| Korbács csattan a hátamon, s a te hátadon lesz vörös csík, |
| békességünket elveszik, orcáinkon kéznyom vöröslik, |
| kínpad nélkül kínpadra vonják éheztetve gyerekeinket, |
| önmagunk börtönévé tesznek, sóval besózzák sebeinket. |
|
| Nincs kiútunk, elménk zavart, gondolataink zakatolnak, |
| tegnapnál rosszabb lett a ma, és még rosszabbat hoz a holnap, |
| kezükben minden hatalom, amit akarnak, azt tehetnek, |
| összetörnék bennünk az álmot, közös álmát a szeretetnek. |
|
| Nézem az arcod, nézd az arcom, látom, miattam törnek téged, |
| és nem kívánom létemet már, nem kívánok emberi létet, |
| születtem volna inkább kőnek, vagy jöttem volna úgy világra, |
| mint vonagló tüskés bokor, mely karmát vad szelekbe vágja. |
|
|
|