Adunk neki^*

A halál bekövetkeztének mindenesetre legelső jele az, hogy a lélegzetvételek teljesen és végképp kimaradnak: mindaddig, míg az ember bármily lassan, bármely hosszú idő-közökben s bármily rövid lélegzetet vesz, a halál nem mondható ki, s azért a halottkém legelőször ezirányban vizsgálja meg a tetemet, különösen akkor, ha az még meleg, ha a halál rögtöni és váratlan volt, és bekövetkeztének később fellépő jelenségei még hiányoznak.

Ily alkalommal takarjuk fel a mellkast egészen, s figyelemmel állapítsuk meg, hogy a lélegzéskor szokásos mozgás, bármily kis mértékben is, nem mutatkozik-e. Szokás e célból az ajkak közé, vagy az orrlyukakba pelyhet tenni, amit a kiáramló lélegzet mozgásba hoz, s ezáltal felismerhető, hogy a levegővétel még nem szűnt meg; szokás továbbá e célból tükröt tartani az ajkak elé, hogy a kilégzés azt elhomályosítsa. Azonban ez utóbbi már kevésbé célszerű mód, mert oly rövid kilégzés, amely egyébként már észre sem vehető, a tükör lapján legföllebb oly csekély elhomályosodást idéz elő, ami még nappal is csak alig, az estéli órákban, gyertyavilágnál pedig teljességgel fel nem ismerhető. Helyesebb tehát az előző úton szerezni teljes meggyőződést, ámbár természetes, hogy ez a kísérlet csupán zárt helyiségben történhetik, mert a szabadban a pelyhet a szellő is megmozdíthatja. Azért e tekintetben legyen a halottkém igen gondos és körültekintő, s különösen ügyeljen arra, hogy a pehely megmozdulását nem a jelenlévők valamelyikének lélegzetvétele, vagy valamely, a helyiségben levő léghuzam váltja-e ki.

A lélegzetvételek kimaradásával egyidejűleg megszűnik a szív működése, s ennek eredményeként a vérkeringés is. Éppen úgy, mint a lélegzésre vonatkozólag, itt is igaz az, hogy míg a szív bármily gyönge s bármily lassú, működésben van, s míg a vérkeringés bármily kismértékben fennáll, addig a halál nem következett be. Azért a halottkém a légzés abbamaradásának vizsgálatával egyidejűleg szerezzen meggyőződést magának arról, hogy a szívműködés, s ezzel együtt a vérkeringés is, megszűnt-e. Hogy e tekintetben egészen megbizonyosodjék, figyelemmel hallgassa meg a szív tájait, s vizsgálja meg a felületesen fekvő ütereket. Ha a szív dobog, a szívtájon, ha fülünket a mellkasra illesztjük, egyenletes időszakokban egy élesebb és egy tompább hang észlelhető, mely szívhangnak neveztetik. Míg ez bármily gyengén hallható, addig a vérkeringés jelen van, s a halálról beszélni nem lehet. Az üterek lüktetése együtt jár a szív működésével, szükséges tehát, hogy a halottkém a felületesen fekvő üterek táját mindig megvizsgálja. Az alkar csontja és az alkar belső lapján fekvő ínak között van egy mélyedés, ebben húzódik egy nagyobb, s könnyen tapintható ér. Illessze a halottkém második-harmadik ujjának hegyét jó erősen a mélyedésbe, és ha ott az ütér lüktetését tapasztalja, e körülmény a vérkeringés jelenlétét bizonyítja, s akkor a halál még nem következett be. Vannak azonban esetek, midőn a halálról még nincs szó, de a szív működése oly gyenge, s ebből kifolyólag a vérkeringés oly lassú, hogy a szívhangok teljességgel nem hallhatók, s az ütér lüktetése nem érezhető. Ha tehát a halottkém a vérkeringés megszűntéről egyébként nem szerezhet bizonyosságot, a felkar, vagy a comb felül eső részén tegyen egy négy-hat milliméter mélységű, s két-három centiméter hosszú bemetszést, és ha ezen a test felül eső részén ejtett sebzésből nem tapasztal ámbár esetleg kisebb fokú, de állandó és folytonos vérzést, akkor ez valóban a vérkeringés teljes megszűntére utal.

A test mozdulatlansága harmadik jele a halál bekövetkeztének. Az izmoknak azon működése, mely az élő test egyes tagjait mozgásba hozza, teljesen megszakad, s a fölemelt és elbocsátott kéz, vagy láb minden izomműködés nélkül, saját súlya szerint esik le; az izomműködés ezen megszakadása következtében a halottnál a szem félig nyitva, az áll leesve s a száj nyitva marad, és ugyancsak emiatt a szem közepén látszó fekete kör megnövekedik, amit orvosi kifejezéssel úgy neveznek, hogy a láta kitágul, továbbá a szemgolyó elveszti fényét, ruganyosságát, s kézzel a szemgolyóra tett nyomás helye nem tűnik el. Mindezen körülményekre nézve meg kell vizsgálni a tetemet, s ámbár a legtöbb esetben, mire a halottkém odamegy, a halott szemét lefogva, s állát felkötve találja, de a szemgolyót mindig vizsgálja meg, s ha a merevség még nem következett be, oldja fel az állköteléket, s tegyen kísérletet az egyes végtagok felemelése és elbocsátása által, és ha a száj kinyílik, s az alsó áll leesik, továbbá ha a felemelt tagok saját súlyuk szerint esnek vissza, ezen körülmények az izomműködés megszűntét bizonyítják.

A halál bekövetkezte után néhány órával beáll a merevség, midőn az izmok keménnyé, az ízületek csak nehezen hajlíthatóvá válnak. Ezen állapot a legtöbbször a halál bekövetkezésének pillanatában veszi kezdetét, éspedig indul a törzsön, és fokonként terjed át a végtagokra úgy, hogy a leggyakrabban a könyökízület behajtva, a lábak egyenletesen kinyújtva merednek meg. Ez állapotot igen könnyű megismerni arról, hogy az egyes végtagok csak nehezen emelhetők fel, s akkor is nem egyes ízületenként, hanem egészében, különösen így van ez a karral, tudniillik az alkart magát csak akkor lehet mozgatni, ha a felkart erősen megfogjuk, s a könyökízületben való mozgás előidézésére nagyobb erőt alkalmazunk, mert egyébként az emelt kar mindig a váll ízületében mozdul.

A halotti merevség oly jelenség ugyan, mely minden halottnál megvan, de azért ez a halálnak nem csalhatatlan jele, mert az élőknél is léphetnek föl általános görcsök, melyektől – tetszhalált idézvén elő – a végtagok, s általában az egész test oly merevültté válik, mint aminő a tetem szokott lenni a halotti merevség időszakában. Azért a hullamerevség a bekövetkezett halál biztos jeléül csupán akkor vehető, midőn azt egyéb is bizonyítja. A halottkém tehát kizárólag a végtagok, vagy a törzs merevségéből s nehezen hajlíthatóságából a halál beálltát ne mondja ki, különösen abban az esetben ne, midőn a halál jelei gyorsan mutatkoznak, s az illető megelőzően görcsös állapotban szenvedett.

Az itt elmondottakban foglaltuk össze a valóban fennálló halál négy jelét. Ezekből azonban látható, hogy egyetlen olyan jel sincs, melyből biztosan lehetne következtetni a halálra. Ezért szükséges, hogy a halottkém ennél a kérdésnél kellő tartózkodással s minden körülményt számításba véve járjon el, és különösen nagyon óvatos legyen abban, hogy a halál egyik, vagy másik egyes tünetéből ne állapítsa meg azonnal a tényleges halál bekövetkeztét, hanem iparkodjék annak minden jelét felfedezni, mert nagyfontosságú feladatának csak így felel meg, és saját lelkiismerete is csak így lehet nyugodt.

 

A szemlét megnyitom.