Fény- és lombfestészet*A természet a mozdulatlan örökkévaló szerszáma, amellyel az örök formál, alkot, elválaszt, és önmagát az öröm birodalmába foglalja, mert az örök akarat a természettel nyilatkoztatja ki szavát. A szó a tudásban természetet ölt, de az örök Egy nem ölt természetet, hanem lakozik a természetben, ahogy a semmi a tűz fényében. A Nap ereje és sugarai feltárják a külső világ Misztériumát, hogy teremtmények és növények keletkezzenek, a külső világ Misztériuma viszont a Nap sugarainak feltárulását okozza: mert ha a Nagy Misztérium Sulphurban, Salban és Mercurban nem lenne meg szellemi módon és tulajdonsággal, nem lenne meg a Spiritus Mundiban, nem a csillagok tulajdonságainak tudásában, mely Quinta Essentiaként áll a négy alapvető elem felett, akkor a Nap sugarai nem nyilatkozhatnának meg. Az örökkévalóságban a fény és a sötétség örökkön egymásban vannak. A sötétség a természet alapja, a fény pedig az isteni kinyilatkoztatás birodalmáé. A sötét világot egy különleges sóvárgás és akarat tulajdonságainak alapjaként első Principiumnak nevezik, mert ez az isteni kinyilatkoztatás oka. A tűzben megnyilatkozó fényt pedig második Principiumnak nevezik, melyben Isten szeretete a szerető tűz és a hatékony élet. Ahogy írva van: Isten a fényben lakozik, amihez senki nem férhet hozzá, mert az Egy Isten ereje működik ott.
Hölgyeim és Uraim! A legtöbb ember úgy véli, hogy tetszése szerint megtagadhatja az igazán csodálatos csodálatát, a szeretetreméltó szeretetét, a hitelt érdemlő hitét, következésképpen a szolgálatot is törvényes urától. Ezek az emberek többnyire későn veszik észre, hogy ezzel nekik a szabadságból a szükség jutott örökül, a nem csodálatost csodálják, a nem szeretetreméltót szeretik, a hihetetlent hiszik, és azt szolgálják, aminek nem kell szolgálni. A legtöbb kérdés pedig, amit filozófiai problémákról feltettek, nem hamis, hanem értelmetlen. Az ilyen jellegű kérdésekre egyáltalán nem tudunk választ adni, mindössze értelmetlenségüket állapíthatjuk meg. Így hát a legmélyebb problémák tulajdonképpen nem problémák. A kép kijelentés. A kijelentések azonban nem ábrázolják a valóság logikai formáját, pusztán tükrözik. Vagyis: nem „szólnak” semmiről, hanem a világ állványzatát jelenítik meg. Amikor feltételezik, hogy a kijelentéseknek értelmük van, tévednek, ugyanis ez az értelem meg is előzi őket, mint ahogy meg is haladja. Amit mutatni lehet, azt nem lehet mondani.
Hölgyeim és Uraim! Mit tennénk a világ nélkül részvétlen, arctalan, hol a lét csak egy pillanat, hol minden pillanat elcsorog az űrbe, letörli létezésünk. E hullám nélkül, hol végül elemészti egymást test és árnyék. Mit tennénk e csönd nélkül, hol meghal a moraj, a sóvárgás és féktelen mámor után. Ez ég nélkül, mely felemelkedik por-hamu ballasztja fölé. Mit tennénk, amit tegnap tettünk és tegnapelőtt, kukucskálva ökörszemablakunkból egy másik után, akik bolyonganak, örvénylenek messze minden elevenektől egy vonagló tér zugában hangtalanul… Mert szép e földi lét, tagadhatatlan, van itten szenvedés, sok itt a zaj, de mennyivel több a bú és a báj, tündérvilág ez, és kívánatos e siralomvölgy. Vajh, ki nem maradna itt még jóval tovább? Mily iszonyú a léttel szemben a halál! Mily szörnyű az arany napvilágból a sötét, szűk féreghazába szállni le! Ki nem ragaszkodik e léthez görcsösen, habár elaggott, bár szerencse nem mosolyg rá, mezítlábas, szegény? A mindenség itt összehalmozá csecsebecséinek szépét, javát, és oly rövidre szabta és csalókán hajszálra függeszté ajándokát, hogy, már ha egyszer itt vagyunk, szeretnénk tovább maradni, és egyszerre fáj a halál és öröklét eszméje is… aztán mégis a sírhoz érve, kétségbe, őrületbe ejtő kínnal egyszer csak villámcsapásként járja át velőnket a gondolat, hogy mégis jobb leend nem lenni, nem születni sohasem! Vagy hogyha már meglettünk, itt vagyunk; elmúlni, elenyészni mindörökre… De hiába, minden lehetséges itt, csak nem lenni nem lehet. Voltam, vagyok öröktől fogva, és leszek, parányi porszem, de egykorú magával az idővel, a csodálatos, megfoghatatlan véghetetlenséggel, hurcol, ragad magával egyre, lobogó sörénnyel, mint az elragadt fiút eszeveszett vad paripa, szüntelen világok és idők tünedező rengetegének tüskén, bokrain…
Hölgyeim és Uraim! Szüntelenül áramló hullámzás, de folytonosan emelkedőben, mint a dagály. Mindig jobban elrejti, mélyebben borítja el azt, amit nem mert annyira elfedni, hogy ne ragyogjon át. Ez a fák nagy pátosza: a nagy elragadottság. Ez bennük a színültig teltség hullámzó növekedése, alvó lüktetése, az áradás elszenvedése. Azt teszik, amit az élet velük tesz. Ők az égés mérséklése, a láznak nem fel, hanem lefelé való fokozása, állandó s mélyebb elmerülés. A fa állandó áradó növekedése zavartalan, mert a táplálékkal egybenőtt. Ételével szakadatlan érintkezésben van. Növése szünet nélküli. A táplálék a föld. A fa a földet szívja, de a kötés kölcsönös, a gyökér belefúródik a földbe, hogy kaphasson, a föld magába húzza a gyökeret, hogy adhasson. Az, hogy valami van, még nem jelent semmit; minden, ami van, csak az adásban, az elajándékozásban nyer jelentőséget. Ez minden viszony alapja, s ebben a viszonyban az, aki ad, mélyebbről van kötve, mint aki kap, mert nem a szükséglet köti, hanem a bőség. Az igazi kényszer sohasem a hiányok betöltése, hanem a fölösleg elajándékozása.
Hölgyeim és Uraim! A növényi test részei egymással összefüggésben vannak, ugyanis minden testrész egy másik testrészen jön létre. Azt a testrészt, amelyen valamely más testrész keletkezett, tengelynek, a rajta létrejött tagot pedig oldalszervnek nevezzük. Az egynemű tagok keletkezése az elágazás. Az elágazás lehet villás, mely az alacsonyrendű növényekre, illetve közalapos elágazás, mely a nyitva- és zárvatermőkre jellemző. Az oldalszervek a közös tengelyen kétféleképpen helyezkedhetnek el. Ha a tengely egy szintjében csak egy oldalszerv jelenik meg, ilyenkor szórt elhelyezkedésről, ha pedig a tengely egy szintjében két vagy több oldalszerv fejlődik, akkor örvről beszélünk. Az örvökben megjelölt tagok, vagyis a levelek egymástól való távolságát törtszámmal fejezhetjük ki. A leggyakrabban ez a szám sorozat, a következő emelkedésben: egyketted, egyharmad, kétötöd, háromnyolcad, öt tizenharmad, nyolchuszonegyed és így tovább, mely sorozatban a törtszám nevezője is, számlálója is az előző kettő összege. A számsort Fibonacci-számsornak nevezzük. Mármost a lombozat kétféle lehet. Levélkoszorús vagy lombkoronás. A levélkoszorúsok rendszerint ágatlan, rövid szártagú, csúcsukon egyetlen rügyet hordozó fák, mely rügyek levélkoszorút fejlesztenek. A lombkoronások fatörzsre és lombkoronára oszlanak, melyet ún. ágrendszerre és lombozatra osztunk. Az ágrendszer kétféle lehet; tartóágas és sudaras, ezen belül a tartóágasok bírhatnak szétterült, illetve magasra boltozott koronával, a sudarasok pedig bírhatnak jegenyekoronával, kúpos, sátorozó, kerüléses, tetőző, sudárpáras, valamint sudaras gömb, illetőleg sudaras csöngő koronával. Lombozatnak a levelek összességét nevezzük. A lombozat lehet lombhullató vagy örökzöld. A levelek négy nagy csoportra oszthatók: sziklevelek, allevelek, fellevelek és lomblevelek. A lomblevél három részre tagolódik: lemezre, nyélre és levélalapra. A lemez lehet szíves, nyilas, dárdás, vesés, ék és lapát alakú, valamint nyélrefutó, széle pedig fűrészes, fogas, csipkés és kanyargós. A nyél szerint beszélhetünk ülő, félig szárölelő, szárölelő, átalbúvó, összenőtt, pajzsalakú és lefutó levélről. A levélalap a levélnek a szárhoz illeszkedő része.
Hölgyeim és Uraim! A lomblevelek általában zöld színűek. De gyakran előfordulnak más színanyagok is. A levélfonák például gyakran eltér a levélszín zöldjétől. Ilyen eset áll elő a ciklámennél vagy a begóniánál. Előfordul az is, hogy a zöldtől eltérő más szín a levélen foltok vagy pettyek alakjában jelentkezik, gondoljunk csak a foltos kosborra, a véreslapura vagy a muskátlira. A zöldtől eltérő színek leggyakoribbjai a vörös elsősorban, de gyakori a sárga is, és így tovább a kevert tarka színekig. A lombhullatóknál a szín nem tekinthető állandónak, hiszen esetükben színváltó növényekről beszélünk. A legszebb vörös lombszíneződése van a cserszömörcének, a vörös tölgynek, a vadszőlőnek, a vörösgyűrűsomnak. A virágos kőris lombja ősszel sötét ibolyás lesz. A bükkfa, a gyertyán, a nyír lombja aranysárgára vált. A barkócafa narancsvörösbe, a kecskerágó rózsaszínűbe hajlik. A lombszíneződéssel párhuzamosan szövettani változások is végbemennek, ugyanis a levél alapján leválasztó réteg keletkezik. E réteg sejtjeinek fala elnyálkásodik, a sejtek legömbölyödnek, és így az egész levélalapon a szár felületével párhuzamos lizigén sejtközötti járat jön létre. Az elnyálkásodott és legömbölyödött sejtek alatt másodlagos merisztéma: fellogén jelenik meg, mely pararéteget hoz létre. A para kialakulása lehetővé teszi, hogy seb ne keletkezzék. Ezzel egy időben a nyalábok eldugulnak, elválnak, és a levelet már csak az epidermisz tartja a száron, míg végül lehull.
Hölgyeim és Uraim! Születésünk csak lom s feledés: létünk csillaga, lelkünk, mely velünk kél, nem mivelünk ered, és véget nem mivelünk ér, nem teljesen emléktelen, nem egészen védtelen. Így hát üdv, szent fény, menny elsőszülötte, ki az örökkel vagy egy-örök sugár, téged kereslek még éjszaka is, Szion, a virágos két csermelyed, melyek csobogva mossák szent lábaid, s eszembe jut néha sorsom másik két részese, vak Thamyris és vak Masonides, s a két ős jós, Phineus és Tiresias. Ilyenkor minden gondolatom önként ütembe csendül. Az éber madár is este dalol s legsűrűbb árny alatt zengi az éjt.
Hölgyeim és Uraim! Itt lombokat látni, és fényt. S figyelmük csöndjében talán majd hallani is, ahogy a fény suhan, ahogy a lomb susog. Tolvaly Ernő kiállítását a legmélyebb csöndben megnyitom. |