Hasznos tudnivalók a tűzről^*

A tűz nem más, mint égés.

Az égés nagyon fontos jelenség.

Ha vegyi processzusok oly hevesen következnek, hogy hőt és világosságot fejlesztenek, tűz tüneménye áll elő. Alapanyagai a hidrogén, az oxigén és a szénanyag, hő és világosság kíséretében. Amely anyagok jól égnek, mint a faneműek, zsiradékok, azok nagyrészt hidrogénből és szénanyagból állnak, míg az azokat körülvevő levegő egy nagy része oxigén, ami az égés lehetőségét eléggé magyarázza.

Ha ezen anyagok egészen kis részekre bomlanak, akkor azokhoz a hő és fény csatlakozván, mint láng fognak felszállani; ha ellenben nem bomlanak fel teljesen, akkor izzó állapotba jutnak. Minden test addig ég, míg oxigént felvenni képes. Azon hőfok, melynél az oxigén a testrészecskékkel egyesülni kezd, a gyúlékonysági fok, amely különböző testeknél eltérő. Így a fa már 25 °C-nál meggyulladhat, az ásványolaj 140-170 °C-nál, a cethalolaj 256 °C-nál, a növényolaj 216 °C-nál és így tovább. Az egyszer meggyulladt anyagok az égést akképp terjesztik, hogy a szomszédos részecskéket a gyúlékonysági fokig gerjesztik, míg meggyulladnak. Hő és oxigén elvonásával a tűz megszűnik.

A füst szénsavból, vízgőzből, s ha sűrű fekete, úgy szénrészekből is áll, melyek az égés processzusa alatt a meleg levegőn felemelkednek. Minél kevesebb az oxigén – a levegő – hozzááramlása, annál tökéletlenebb az égés, és így sűrűbb a füst.

A hő maga keletkezhetik súrlódás, ütés folytán, vagy pedig mint láng, izzás és robbanás következménye. A robbanás nem egyéb, mint gyúlás heves gázfejlődés közben.

Az égésnél konstatált tény, hogy a tűz által felmelegített levegő felfelé száll, tehát a láng és füst is mindig felfelé, illetve az uralkodó léghuzam irányában fog mozogni, azonban maga az égés mindenkor azok alatt keresendő, vagyis ha a tüzet el akarjuk oltani, az oltási műveletnek nem a felső részekre, hanem magára az égő tárgyra kell irányulnia, mert onnan ered maga a láng, a füst és a tüzet esetleg tovább terjesztő hőség és sziporka is, mely mindannyi egy csapásra megszűnik, amint maga az ezeket okozó tárgy eloltatott.

A gyufa nagyon hamar eléri a gyulladási fokot, mert olyan anyag van az egyik végére kenve, mely kevés dörzsölés árán is fel tud melegedni annyira, hogy magától lángra lobban. A gyufa kicsiny fadarab, s így égéskor kevés és rövid ideig tartó meleg és láng keletkezik. Ezért a földre vagy kövezetre dobott égő gyufa nemigen okozhat bajt. De ha már száraz szalmához vagy papírhoz ér, melyek nincsenek összesajtolva s elég levegőt kapnak, e tárgyak még a gyufa égésének ideje alatt elérhetik a gyulladási fokot, s lángra lobbannak.

A véletlenül vagy gonosz gyújtogató által eldobott égő gyufa nagy tűzvészt idézhet elő. Meggyújthatja a közelében lévő könnyen gyulladó anyagokat, ezek már hosszabb ideig tartó nagyobb meleget s lángot fejlesztenek, s ezért a nehezebben gyulladó anyagok is meggyulladnak, vagyis a tűz továbbterjedhet.

Öngyulladás által is keletkezik égés, vagyis mikor a test nem érintkezett égő testtel. Például ha légnemű éghető anyagot – hidrogén – hirtelen összenyomunk, az annyira felmelegszik, hogy meggyullad. Ugyanezt idézi elő az ütés, a dörzsölés és a rothadás.

A meggyulladás oka lehet még a vonat elszálló szikrája, villanyszikra vagy ez utóbbinak hatalmas rokona: a villám.

Beszélnünk kell a cukorgyárak, a malmok, a kenyérgyárak, a konzervgyárak és a textilüzemek tüzeiről, vannak a fatelepek, fűrésztelepek, papírgyárak, nyomdák, olajtelepek, valamint a szerves vegyészeti gyárak, a gyógyszergyárak, a szeszgyárak, a szappan- és gyertyagyárak, illetve a bőrgyárak és a cipőgyárak tüzei, megkülönböztetünk továbbá gépkocsitüzet, repülőgéptüzet, hajótüzet és vonattüzet, van sörgyári, téglagyári tűz, azután a lakástűzön belül pincetűz, kifejezett lakástűz, üzlettűz, kéménytűz, födémtűz és padlás, illetőleg tetőtűz, végül van szérűskerttűz, tarlótűz, mezőtűz és erdőtűz, valamint a nagyobb embertömegek befogadására szolgáló helyiség tüzei, azaz színház, kórház és kultúrtermi tűz.

József gazda, az én szomszédom, vadászember. Igen örültem, amikor láttam, hogy milyen gonddal rejti el gyermekei elől a fegyvereit, lőszereit. Nem is tart a házánál sok lőszert, s azt is egy jól elzárt kőedényben tartogatja fönn a padláson. Itt senki más oda nem fér, tűz sem férkőzhetik hozzá. S ha mégis – netán a háztető meggyulladása folytán a lőporkészlet robbanna –, ez sem okoz lefelé bajt, mert a lőpor robbanásakor leginkább fölfelé csap. Ajánlom másoknak is, akik lőport tartanak házuknál, hogy oly gondosan kezeljék, mint József bácsi.

Tőlünk átellenben a boltosnál lőporárusítás is van. Nem tudom, vajon betartja-e ő azt a szabályt, hogy az üzlethelyiségben csak legföllebb 3 kilogrammot tarthat, s azt is csak hatóságilag megjelölt helyen és módon. A többletet ő is csak a padláson tarthatja zárt helyen, alkalmas kőedényben. Megjegyezni való, hogy ugyanígy kezelendő a viharágyúban használatos lőpor, az úgynevezett pirolit és a sziklák robbantására alkalmazott lőpor, az úgynevezett fülöpit is.

Úgy hallottam, hogy a munkások a kőfejtéseknél dinamitot is használnak. Figyelmeztetem őket, hogy a dinamit még a puskapornál is veszedelmesebb anyag, tehát könnyelműen ne bánjanak azzal.

Ne hozzanak magukkal haza dinamitot a bányából.

S aki mégis hoz, az ne tartsa padláson, mert a dinamit ereje a robbanáskor nem annyira fölfelé, hanem inkább lefelé hat. Tartsa tehát a pincében, vagy még inkább valamely félreeső, zárt helyen, ahol különösen ügyeljen, hogy valami rá ne essék, mert ez nemcsak a szikrától, de ütődésre is iszonyú erővel rögtön robban.

A malmokban a lisztpor veszedelmes. Ha ugyanis a levegőbe sok lisztpor keveredik, az is robbanóvá válik. Nem egy malomban történt már ily veszedelmes robbanás. A mi molnárunk úgy rendezte be a malmát, igen okosan, hogy a szabad lisztporzás meg van akadályozva. De még akkor is égő gyertyával vagy más nyílt lánggal a molnár sohase bocsásson senkit a lisztkamrába.

Mire vigyázzunk tehát?

Vigyázzunk a kályháknál, a füstcsöveknél, a kéménynél és a katlannál, vigyázzunk a mécsesnél, olajnál, a gyertyánál és a fáklyánál, a benzin, az acetilén és a spiritusz használatánál, a padlásoknál, a tetőablakoknál, a padlásfeljáróknál is, veszélyes még a gyerekek játéka a gyújtóval, a fiúcskák dohányozgatása, a leánykák sütése-főzése, a felnőtt dohányzók gondatlansága, s a pajkos lövöldözés, a gondatlanság a gőzgép körül, a gondatlanság a zsírforralásnál, s a gondatlanság az istállólámpával, a szobalámpával és a nyílt világgal.

Ezreket és ezreket tett a tűz szerencsétlenné, sokan életüket is vesztik, sokan koldusokká vagy nyomorékokká lesznek. Sokan a csapás súlya alatt megtörve, elvesztik lelki erejüket, s nemhogy becsületes úton újra kezdenék sorsuk javítását: becstelen életre, csalásra, lopásra, rablásra, sőt a legtöbbször ezzel járó gyilkosságokra is vetemednek. Még többször pedig nagy nyomorúságuk miatt elkeseredve, itt hagyják ezt az édes magyar hazát, hogy a messze idegenben keressék kétséges szerencséjüket.

Úgyhogy: Istennek dicsőség, embernek segítség, ezek a fennkölt szavak vannak felírva a tűzoltóság zászlajára. Ám e szavaknak fel kell írva lenni minden egyes tűzoltó szívében is. Ez lesz az ő hűsége és megbízhatósága számára a fundamentum, mely nélkül az ő szolgálatukat elképzelni sem lehet. E jelző nélkül soha egyetlen tűzoltó sem felelhet meg hivatásának; e nélkül visszaélések és fegyelmi esetek sorozata lesz az ő pályafutásuk.

A tűzoltóknak, mint egy szorosan egybeszövődő testület tagjainak, szeretniük kell egymást. Ez a szeretet kell hogy megnyilvánuljon a tisztikarral szemben is, akikben mindenkor atyai jóindulatú munkatársat kell látniuk. Krisztusi szeretet hassa át a testületet: ez fog kisugározni működésükre, mely nem egyéb, mint a szeretetnek két speciális téren, a tűzoltásnál és a mentésnél való megnyilvánulása.

De rá kell nevelni a tűzoltókat a legszigorúbb fegyelemre is. A tűzoltóságnál ugyanis a szeretet és a fegyelem nemhogy kizárná, sőt inkább kiegészíti egymást. A hivatása magaslatán álló tűzoltónak magamagát kell tudni fegyelmezni.

A tűzoltólegénység előtt pedig mindenekben a tisztikarnak kell elöljárni a jó példával. Az ő működésükből, mint egy nyitott könyvből kell hogy megtanulja a tűzoltó a testületi, valamint a bajba került embertestvérek iránti szeretetet.

De hiába képeznők ki és tanítnók meg tűzoltóinkat a tűzoltás nehéz munkájának az elvégzésére, a gépek kezelésére, a lelkinyugodtsággal és lélekjelenléttel való munkára: ha az ügy iránti lelkesedés s az önfeláldozás nincs meg a lelkökben – munkájuk így haszontalanná válik. Nekik annyira együtt kell dolgozniuk, egymást támogatniok, mint egy család tagjainak.

A tűzoltónak nemcsak a kiképzését, hivatali ténykedését, hanem még a magánéletét is át kell hatnia ennek a lelkületnek. A tűzoltók nevelésének tehát arra is ki kell terjednie, hogy családi életük berendezése semmi nemű kívánnivalót fent ne hagyjon.

Legyenek odahaza takarékosak.

Legyen tiszta és rendes az otthonuk.

Fordítsanak kiváló gondot gyermekeik nevelésére.

A házastársi viszony sugározza a szeretet parancsát.

Ilyen környezetben erősödhetik meg a tűzoltó jelleme, mellyel szolgálata betöltésére alkalmas lesz.

A rendes életmód, mely kizárja a kicsapongásokat: előföltétele annak, hogy a tűzoltó veszély idején tiszta elmével, azonnal föltalálja magát, s mikor a kárvallottak rendesen a fejüket vesztik – akkor ő öntudatosan, lelkesen és bátran tudja betölteni Istentől nyert hivatását.

Mert: a tűzoltóhivatás csakugyan Istentől származik!

 

***

 

Mindezek után felkérem dr. Máriást, hogy az eléje mutatott kottából s az így elfújt egységes jelek segítségével trombitaszavával nyissa meg a kiállítást!

Víz! Állj! (Pa-pamm! Pa-pamm!)

Tűz van! Tűz van! Siess tehát tűzoltó! (Pa-pa-pamm! Pa-pa-pamm! Pa-pa-pamm!)

Vigyázz! (Pa-pa-pa!)

Fecskendőhívó! (Pa-a-a-pa-pa!)

Állj! (Pa-pa-a-a-pa!)

Sorakozzál! Sorakozzál! Sorakozzál! (Pamm-pa-pamm! Pamm-pa-pamm!)

Gyülekezzetek! (Pa-pa-pa-pa!)

Szerelj! (Pamm-pamm!)

Visszaszerelj! (Pa-pamm-pamm!)

Vizet! (Pa-pamm-pa-pamm!)

S végül:

Nagy a veszély, csővezető, rögtön vissza! (Pa-pa-pa-pam-pam-pam-pam-pamm!)

 

***

 

Hölgyeim és Uraim, érezzék magukat otthon!

Köszönöm figyelmüket!