A pokolkő kémiája^*

Egy női alak bontakozik ki hirtelen, szépsége kimondhatatlan és leírhatatlan, súlyos szárnyait lassan leereszti, közel hajol, s azt súgja: majd jön valaki.

Majd jön valaki, és így szól: örökké retteg a lélek, hogy el ne veszítse, mégpedig annyira, hogy ha valamely dolgot tesznek eléje, mely hirtelen rémülettel tölti el, nem a szívét siet védelmezni, mely az élet kútfeje, sem a fejét, mely az érzékek urát fogadja be, sem a hallását, sem a szimatját, sem az ízlését, hanem azonnal a megrémített érzékszervét. Nem éri be avval, hogy a szemeket a legnagyobb erővel, összehúzott szemhéjakkal csukja be, de nyomban az ellenkező irányba is fordítja, s mivel még nem érzi magát biztonságban, ráteszi a kezét, a másikat pedig kinyújtja, így őrködve előőrsként annak ellenében, ami fenyegeti. A természet rendelte el azt is, hogy az ember szemét a szemhéj maga magától zárja el abból a célból, hogy meg ne sérthesse valami, míg az ember aludtában nem őrködik rajtuk. Viszont valamennyi rettegő természetű állat nyitott szemmel alszik.

A szem, mondja ő, a szemlélők számára a világ szépségét tükrözi, és olyan kiváló, hogy aki beleegyezik elvesztésébe, a természet valamennyi művéről való fogalmunktól fosztja meg magát. Pedig a lélek éppen azért éri be az embertest börtönével, mert láthatja a természetet, s ezt a szemnek köszönheti. A szem segítségével a természet különféle dolgai megjelennek és megképződnek előttünk, de aki elveszti látását, annak a lelke sötét börtönben él, ahol lemondhat minden reményről, hogy újra láthatja a napot, az egész világ fényességét. Aki elveszti látását, az olyan, mint akit kiűztek a világból, nem látja többé sem a világot, sem bármi mást. Az ilyen élet a halál nővére.

Ha azt találnád mondani, hogy a látás megakadályozza az összpontosított, finom szellemi fölismerést, amellyel az istenre vonatkozó tudományokba be lehet hatolni, és hogy ez az akadály arra vett rá egy filozófust, hogy megfossza magát a szeme világától, a felelet az lesz erre, hogy a szem, mint az érzékek ura, csak a kötelességét teljesíti, ha megakadályozza a zavaros, hazug beszédeket. És ha az a filozófus kitépte a szemét, hogy megszüntesse, ami akadályt vetett elmefuttatásai útjába, gondold meg, hogy ez a tett agyának és elmefuttatásainak velejárója volt, lévén az egész őrültség. Nem csukhatta volna be a szemét, mikor a dühöngés elfogta, és nem tarthatta volna addig csukva őket, míg az őrültség elmúlik?! De bolond volt az az ember, bolond a szándéka, és legbolondabb dolog volt kitépni a tulajdon szemét!

Közelebb hajol, és a távolság mégis megmarad, mikor azt mondja: a természet isten ajándéka s maga az isteni egyidejűleg, a fény pedig olyan sugárzás, mely mindezt láthatóvá teszi. A fény…

A fény elektromágneses hullám és korpuszkuláris tény, ahol a fénykvantum energiája egyenesen arányos a fényhullám frekvenciájával, mivel az atomi nagyságok világában egyetemesen érvényes a hullám és a kvantum kettősségének elve: minden hullám egyúttal gyorsan mozgó kvantum, és viszont: minden gyorsan mozgó korpuszkula egyúttal hullám is. A fény maga az atomok elektronburkából indul ki, mégpedig úgy, hogy amikor az atom egy gerjesztett elektronja átmegy egy alacsonyabb energiájú energiaszintre, akkor a kezdeti és a végállapot közti energiakülönbséget egy kvantumban kisugározza. A Nap sugárzásának zömét felületének egy viszonylag vékony rétege, a fotoszféra adja. Az általa kisugárzott energia hullámhossz szerinti eloszlása megközelíti a 6000 Kelvin hőmérsékletű feketetest sugárzását. A nagy hőmérséklet és a nagy nyomás következtében az elektromosan töltött részecskék heves ütközések útján különböző rendszertelen frekvenciájú rezgésekre gerjesztődnek. A rezgő töltések elektromágneses hullámokat bocsátanak ki, amelyekben mindenféle hullámhossz, illetve frekvencia fellép. A napsugárzás mindig folytonos.

A fény egyenes vonalban terjed, és ez az egyenes vonalban terjedő fény a tárgyakról visszaverődve jut a szemünkbe. Az egyik tárgy több fénysugárt ver vissza, a másik kevesebbet. A teljesen fehér tárgy minden fénysugárt visszaver, a teljesen fekete mindent elnyel. A gyakorlatban azonban minden tárgy visszaver valamennyi fényt, s a fény a legkülönbözőbb szögekből jön, s a legkülönbözőbb szögekben verődik vissza. Amennyiben a visszavert fénysugarat egy kicsiny lyukon át egy sötét dobozba vezetjük, a tárgy adott pontja, illetve a tárgy összes adott pontja megjelenik a doboz hátoldalán, azaz megjelenik a kép. Ibn Al-Haitham, Guillaume de Saint-Cloud, Roger Bacon, Leonardo da Vinci, Geronimo Cardano, Johannes Kepler, Caesar Caesarino, Giovanni Battista della Porta – mind-mind tudja majd mindezt, teszi hozzá egyre közelebb és közelebb hajolva ő.

Fehér papír vagy bőr, ha ezüst-nitrát oldattal nedvesítjük, és sötét helyen őrizzük, a változás csekély jelét sem mutatja. Ám ha napfényre tesszük, gyorsan színét változtatja. Előbb a szürke, barna különb árnyalatait jelzi, végül pedig fekete színt ölt. Minél erősebb a fény, annál gyorsabban következik be a színváltozás: napfényben két-három perc, árnyékban több óra is szükségeltetik hozzá. Mindennek ismeretében amidőn az ezüstnitrát-oldattal, tehát a pokolkővel benedvesített fehér felületre üvegre festett képet helyezünk, s azt a napfény hatásának kitesszük, a más és más festékkel fedett felületen áthatoló sugarak a barna vagy fekete eltérő árnyalatát eredményezik rajta. A pokolkő azon a helyen színeződik el a legsötétebbre, ahol a fény akadálytalanul hatolt át a lemezen. Azokon a helyeken, ahol a fény az erős árnyalat alatt nem hatolhatott át, a fehér felület megőrzi színét, a többi gyorsan elsötétül.

A napképészet az ember beavatkozása nélkül, a fényt önkéntes közreműködésre bírva, a sötétkamrában a fekete-fehér mindmegannyi árnyalatának pontosan megfelelően megjelenő képet újrateremti. A fölfedezés sarkalatos elve a fény, amely mikor kidolgoz vagy fölbont, vegyileg hat a testekre. Fölszívódik bennük, összevegyül velük, és új tulajdonságokkal ruházza fel őket. Következőleg, néhány test természettől való szilárdságát növeli, sőt tovább tömöríti, és heve, valamint ráhatása tartama szerint többé-kevésbé feloldhatatlanná teszi őket. Ezen ismeretek birtokában tehát egy poharat feléig töltsél meg porrá tört zsidószurokkal. Majd levendulaolaj-esszenciát csepegtessél rá mindaddig, míg a szurok többet felszívni már képtelen, tőle jól átázott. Ezután háromvonalnyi levendulaolajat ismét adjál hozzá, míg a szurok festékanyaga nem telíti. Ha a máz cseppfolyós, szabad levegőn, tégelyben párologni kell hagyni, a nedvességtől megóva, mert az megváltoztatja, és végül fölbomlasztja. Akkor finom bőrből álló festéklabdaccsal hidegen kis mennyiségű, szép kiáltóveres színt kapott fénymázt a jól simított, ezüstözött lemezre vigyél, amely azon vékony, egyenletes rétegben elterül. Ennek utána a lemezt felhevített vasra helyezzed, fedd le erős papírral, így abból minden nedvesség eltávozik. Midőn a máz megszikkad, vedd le a vasról a lemezt, hagyjad meghűlni, és szelíd hőmérsékleten, a nedves légtől óva, szárítsad ki. Az így előkészített lemezt aztán azonnal fényhatásnak ki kell tenni. Habár a lemez elegendő ideig marad a világon ahhoz, hogy feltételezzük, megfogant, nincs, mi ennek valószínűségét jelezné, mert a fény lenyomata ekkor még észrevétlen marad. A helyzet csupán akkor változik meg gyökeresen, miután a fénymázzal borított lemezt visszavontad a sötétkamrából, egy egyhüvelyknyi mélységű, a lemeznél hosszabb és szélesebb bádogedénybe hat rész levendulaolajból és ugyanannyi fehér petróleumolajból készített oldószert töltesz, s a lemezt belemeríted. Hamis fényben, meghatározott szögből figyelve látni fogod, amint az Ábrázolat, még a rátapadt olajtól kissé elfátyolozva, lassacskán megjelenik.

Elmondom még egyszer, súgja most, hogy ezen eljáráshoz, a lehetőség szerint, használj levendulaolajat. Párologtasd el, majd az alkoholban oldott üledéket vidd vékony rétegben fém-, vagy üveglemezre. A fémlemez felületét a lehető legfényesebbre csiszold meg, mert ettől függ a kép határozott vonalú rajzolata. Ne feledd alkohollal és finomra őrölt kőporral megtisztítani, majd a műveletet száraz ronggyal fejezd be, hogy a legcsekélyebb nedvesség se maradjon. Fogd akkor a lemezt az egyik kezedbe, és a másikkal, gyors mozdulattal öntsd rá az alkoholban oldott levendulaolaj-esszenciát úgy, hogy egész felületét beborítsa. Mozgasd ide-oda, majd ujjad hegyével vezesd le róla a fölös folyadékot. Mikor már nem csöpög, helyezd az árnyékba száradni. Száradás után a lemezt helyezd a sötét kamrába. Itt annyi ideig hagyjad, míg a kép ki nem fejlődik. Pontos idő erre vonatkozóan nem adható, ez a leképezendő tárgyakra vetődő fény erejétől függ. Látképhez legalább 7-8 óra, erősen megvilágított vagy természetükből adódóan nagyon világos tárgyak rögzítéséhez 3-4 óra szükséges. A lemezt a kellő ideig tartó megvilágítás után vedd ki a sötét kamrából. A képnek még a legcsekélyebb nyomát sem fedezheted fel ekkor rajta, azt neked kell előcsalogatni. Végy ehhez egy rézüstöt vagy bádogfazekat. Töltsd meg negyedéig petróleumolajjal. Rögzítsd a lemezt egy deszkára, azt fordítsd lefelé, s tökéletesen fedd le vele az edényt. A párolgó petróleumolaj, azokon a helyeken, ahol fény nem érte a lemezt, behatol az anyagba, s oly átlátszóvá teszi őket, mintha ezeken a helyeken semmi sem volna, míg azokat a részeket, amelyekre a fény hatolt, nem támadja meg. A kép előcsalása közben azért időről időre vess egy-egy pillantást a lemezre, s amint a legerősebb árnyalatok kiképződtek, szakítsd félbe a folyamatot. Ugyanis, ha túl hosszúra nyújtod, azt a legvilágosabb részek megsínylik, s eltűnnek visz szavonhatatlanul.

Kezelj megfelelő mennyiségű ezüst-nitrát oldattal, köszörüli meg a torkát akkor, egy jó minőségű, sima felületű papírszeletet, helyezd napfényre, s elé, a fény útjába, árnyékot vető tárgyakat. A fény, meglátod, sötétre színezi ott, ahol a tárgyak szabadon hagyták, míg egyebütt a papír fehéren marad. A fény tehát, tapasztalni fogod, rájuk hasonlító kép formájában, nyomát hagyja majd a papíron az útjába állított tárgyaknak. A képek rögzítésére tett számos kísérlet során pedig ne keseredj el, kezdd újra elölről, a papírt helyezd gyenge konyhasóoldatra, s miután az a papírt átitatta, szárítsd meg. Egyik oldalára csepegtess ezüst-nitrátot, s a tűz lángjától távol tartva, ismét szárítsd meg. Ügyelj arra, hogy az oldat ne legyen telített, egy rész ezüst-nitrátra 6-7 rész víz jusson. A rögzítésnél viszont használhatsz ammóniumot, majd kálium-jodidot, végül mégiscsak inkább úgy csináld, hogy a képet jó erős, közönséges konyhasóoldatba mártsd bele, csepegtesd le, és szárítsd meg. De próbálkozhatsz jóddal is, mégpedig akképpen, hogy a papírt először ezüst-nitráttal, majd kálium-bromiddal, majd ismét ezüst-nitráttal kezeled.

Később öntsél egy uncia kollódiumot szilárd halmazállapotú ezüst-jodidot tartalmazó palackba. Rázd jól össze, s hagyd a fölös ezüst-jodidot jól leülepedni. A kollódium ily módon bizonyos mennyiségű ezüstsót vesz fel. Ekkor öntsd egy újabb, ezúttal kálium-jodidot tartalmazó üvegbe, és addig rázd, míg az ezüst-jodid teljesen feloldódik benne, és a folyadék áttetszővé válik. Vagy csináld úgy, hogy borszeszben oldott kálium-jodidhoz adj annyi ezüst-jodidot, hogy a kálium-jodid telítődjék, sőt utóbbiból több legyen a kelleténél. Mérj belőle a kollódiumhoz unciánként 5-10 grammnyit, és ha bármily csekély ezüst-jodid kicsapódna, adj hozzá kis kálium-jodidot, hogy feloldjad. Ezután terítsd szét lassan, egyenletesen a kollódiumot az üveglemez felületén, s merítsd a lemezt ezüst-nitrát fürdőbe. Hagyd benne néhány másodpercig, majd jól mosd ki. A kimosás után a lemez azonnal exponálható. A képet gallusz- vagy pirogalluszsavval csald elő, mégpedig úgy, hogy 3 gramm pirogalluszsavhoz 1 uncia vizet öntsél, majd keverj belé 1 nehezéknyi ecetsavat. Az oldatot aztán vegyítsd egy másik, egy uncia vízből és 5-10 grammnyi ezüst-nitrátból álló keverékkel. A kép elkészülte után a kollodiumhártyát vízben, óvatosan hántsd le a lemezről, majd rögzítsd nátrium-hiposzulfitban, s újra mosd ki.

Természetesen, érinti meg finom mozdulattal a vállad, neked pontosan tudnod kell, miről van szó. Mert a fotográfia azon alapszik, hogy az ezüst-haloid vegyületek (AgBr, AgCl, AgI) fényérzékenyek, fény hatására átalakulnak. A kezdeti eljárásoknál példának okáért a fotópapír fényérzékeny anyaga ezüst-klorid (AgCl) volt, és fény hatására alakult ki közvetlenül a kép. Később az ezüst-bromid (AgBr) a fő alapanyag, s a képet nem a fény alakítja teljesen, hanem a fény által megindított folyamat kémiai reakcióval történő befejezése. A lényeg, súgja, hogy csak az a fény okoz elváltozást a fényérzékeny rendszerben, amelyet a rendszer elnyel. A fényt a rendszer mindig csak egész adagokban, úgynevezett kvantumokban nyeli el, azaz a fotókémiai reakciók kvantumreakciók. Egy fénykvantum elnyelése tehát legfeljebb egy molekula anyagot változtat meg. A fényérzékeny ezüstsók közül az ezüstnek a haloidokkal képzett vegyületei a legfontosabbak. Ezek a vegyületek a vízben igen nehezen oldódnak, szemcsefinomságuk jól szabályozható, és zselatinban elosztva alkalmasak arra, hogy az adagolt fény minőségének és mennyiségének megfelelő kémiai változást szenvedjenek. Tudnod kell, hogy az ezüst-haloidoknak fémezüstté való redukálását a fény indítja meg, ezt a folyamatot segítik elő az ezüst-haloidszemcsék kialakításánál, az úgynevezett fotóemulzió készítésénél képződött érlelési csírák. A redukálás befejezése előhívással megy végbe, s az előhívási faktorok kellő megválasztásával a kémiai redukálás is szabályozható. A lényeg, hogy a fotókémiai eljárások folyamatait nem lehet kizárólag tisztán kémiai természetűnek nyilvánítani. A fényérzékeny zselatinos emulziók készítése kolloidkémiai feladat, de az elnyelt fény hatása a fényérzékeny anyagban már fotókémiai változás, ennek másodlagos folyamata lehet kémiai, de lehet fizikai természetű is. A fény a fényérzékeny anyagban szemmel nem látható nyomokat, látens-képet hagy, ezeknek a nyomoknak a láthatóvá tétele, a fotográfiai kép végleges kialakítása kémiai folyamat. Tisztában kell legyél azzal, hogy az emulzió készítésénél a zselatint vízben duzzasztják, s majd felmelegítéssel oldatba viszik. A megfelelő mennyiségű kálium-bromidot zselatinban feloldják, és keverés közben az oldathoz adagolják az ezüst-nitrát oldatot, vagyis

AgNO₃ + KBr → AgBr + KNO₃.

Ha nem elegendő a zselatin mennyisége vagy minősége a reakcióhoz, a képződött ezüst-bromid csapadék alakjában válik ki. A zselatin megakadályozza a csapadék kiválását, az ezüst-haloid-kristálytörmeléket a zselatinban szuszpendálva tartja. Az ilyen zselatinos oldat a hordozóra öntve megdermed, a megdermedt rétegben az ezüst-haloid szemcsék helyüket nem változtatják meg a réteg száradásakor, de még a rétegnek előhívó oldatokkal történő kidolgozásánál sem. Világosan kell látnod, hogy a fotóanyagok fényérzékeny rétegének előállításához tehát a szükséges négy nyersanyag, az ezüst-nitrát, a zselatin, a haloidsó és a víz közül az ezüst-nitrát készítésénél fémezüstöt oldanak salétromsavban. Az oldatot bepárolják, és a kivált ezüst-nitrát kristályokat többszörösen átkristályosítják a szennyezések eltávolítása végett. A zselatin bonyolult anyag, amelyet állatok bőréből, csontjából nyernek. Tulajdonképpen aminosav-maradék, ahol a kötésnél az aminosav savgyöke kapcsolódik a szomszédos molekula bázisos gyökéhez. Ezt a kötést peptidkötésnek nevezik, s az így nyert lánc a peptidlánc.

A fényérzékeny anyagok két legfontosabb haloidvegyülete, az ezüst-bromid és az ezüst-klorid, súgja közelről, kristályrácsos szerkezetű. A kristályrács rácspontjaiban ionok helyezkednek el, ezüst-, bróm- vagy klórionok úgy, hogy minden egyes pozitív ezüstiont hat ellentétes töltésű negatív haloid-ion, bróm vagy klór, vesz körül. Ideális, szabályos felépítésű kristály a természetben nagyon ritka, így az emulzióban lévő ezüst-haloid kristályok is eltérnek az ideálistól, azaz úgynevezett hibahelyekkel rendelkeznek. Ezek a hibahelyek, és kérlek, ezt jól értsed meg, éppen ezek jelentik a fényérzékenység alapjait, hisz az ideális, a szabályos ezüst-haloid gyakorlatilag nem is fényérzékeny.

Hogy képzeld el ezt? – kérdi helyetted ekkor.

Úgy képzeld el, néz rád türelmes tekintettel, hogy például a kristályrácson belül bizonyos mennyiségű ezüstion szabadon mozog; vagy úgy, hogy idegen ion vagy atom van a rácspontokon, amely elsősorban a környezet hatása, mikor is az ezüst-haloidot körülvevő zselatinból szulfidionok, vagy a zselatinban levő redukáló vegyületek hatására kiváló ezüstatomok épülnek be a rácsba. Végül vannak geometriai jellegű hibák, az ideális felépítéstől eltérő alakzatok, formák, például törések, repedések, vagy több apró kristály együtt. Hát, így képzeld el, súgja.

A fotográfiai folyamat második fázisa, folytatja aztán, a megvilágítás hatására létrejövő esemény. A megvilágításkor az emulzióban lévő ezüst-haloid szemcsékben apró, mikroszkóppal sem látható ezüstcsírák keletkeznek. Kis fénymennyiség csak a nagyobb érzékenységű, nagy fénymennyiség pedig az összes, tehát az érzéketlenebb kristályszemcséket is beexponálja. Így azokon a helyeken, ahol erősebb fény érte a filmet, több szemcse hívódik elő.

A megvilágítás után semmiféle reakciót vagy elváltozást nem észlelünk, pedig ott kép alakult ki. Ezt a képet nevezzük rejtett képnek, amelynek feladata, hogy megindítsa a kémiai reakciót, az előhívási folyamatot, amikor is azok a szemcsék, amelyek részt vesznek a rejtett kép kialakításában, fémezüstté alakulnak át. A fémezüst-kiválás az eredeti, megvilágító, exponáló fény mennyiségétől függ. A nagyobb megvilágítás érte helyeken több ezüstszemcse válik előhívhatóvá, a kisebb megvilágítás érte helyeken pedig kevesebb. Nagyon szeretném, fűzi hozzá, ha a látens, rejtett kép keletkezésének pontos folyamatát megértenéd.

A látens, rejtett kép keletkezésének pontos folyamata két részre osztható. Az első lépcsőben elektronfolyamat játszódik le, a másodikban pedig ionfolyamat. Az előbbiben az ezüst-haloid szemcsét fény éri, amire fel a következő reakciót tapasztalhatjuk:

Br^- + hv → Br + e^-

ahol a h az egyetemes kvantumállandó 6,61 × 10^-27 erg × s; a v a fényhullámhoz tartozó rezgésszám, az e^- a felszabaduló elektron. Eme elektron mellett brómatom is keletkezik, amely a kristályrácshoz képest pozitív töltésű. A kristályban ezek a brómatomok mozoghatnak, s ezeket a környezetükben lévő zselatin megköti. A keletkezett elektronnak energiája van, emiatt mozog a kristályrácsban. Mozgás közben az elektron kisebb energiájú helyre igyekszik, ahol megkötődik. A kristályrácson belül ilyen kisebb energiájú helyek a már emlegetett hibahelyek, az úgynevezett elektroncsapdák. Mindezek után következik a látens, rejtett kép végső kialakulása. Ez a folyamat az ionfolyamat. Az elektroncsapda ugyanis miközben megköti az elektront, semleges gócból negatív töltésű góccá lesz. Ugyanakkor a kristályrácson belül elektronhiány lép fel a góchoz képest. A góc és a kristályrács között elektromos tér keletkezik, és emiatt a környező rácsközi ezüstionok a gócok, az elektroncsapdák felé vándorolnak. Az odaérkező ezüstionok aztán a gócot ismét semlegesítik, miközben ezüstatom képződik. Ez az újból semleges góc ismét alkalmas elektronok befogadására mindaddig, amíg a megvilágítás tart. Nagyon remélem, emeli meg kissé a hangját, hogy megértettél engem.

A fotográfiai folyamat harmadik szakasza az előhívás, amikor az előhívóoldat hatására azok a szemcsék, amelyeket fény ért, sokkal hamarabb redukálódnak fémezüstté, mint azok, amelyeket nem ért fény. Az előhívóanyag elektront ad le a képalkotó és érzékenyítő gócoknak. A gócok negatív töltését az ezüstionok semlegesítik, így minden góc növekszik, csak különböző sebességgel. A nagyobb gócok gyorsabban, a kisebbek lassabban nőnek. Ezt követően az előhívóoldatban lévő ezüstionok semlegesítik a gócokat. Ugyanis az előhívó az ezüst-haloidot bizonyos mértékben oldja, így ezüstionok kerülnek az oldatba. Ezek az oldatban lévő ezüstionok könnyebben mozognak, mint a rácsban lévő ezüstionok. És így tovább, és így tovább, jelzi kezével, meddig, míg csak elő nem tűnik a kép.

A kép előtűnik, mondja azután, s azt rögzíteni kell, vagyis az előhívás után a fényérzékeny rétegben maradt, képalkotásban részt nem vett ezüst-halogenid szemcséket ki kell oldani, s ezzel a fotóanyag további fényérzékenységét meg kell szüntetni. Rövidre fogva már a dolgot, a gyakorlatban erre a leginkább nátrium-tioszulfátot, esetenként az ammónium-szulfátot érdemes használni. A rögzítőfolyamat három lépcsőben játszódik le. Először a rögzítőoldat behatol a zselatinos rétegbe, aztán a rögzítő vegyszer kémiai reakcióba lép a képalkotásban részt nem vett ezüst-haloidokkal, és komplex vegyületet létesít, végül a harmadik lépcső e komplex vegyületek kidiffundálása a zselatinból, ami a rögzítést követő mosás segítségével történik.

A fénykép tudományában rejlő istenség hatására a fényképész elméje átváltozik: szabad hatalommal csapong, különféle fajú élőlényeket teremt: növényeket, gyümölcsöket, tájakat, hegy-szakadékokat, félelmet keltő, rettenetes helyeket, melyek rémületet fakasztanak szemlélőikben. Majd viszont kedves vidékeket, melyek gyönyörűségesek, különféle virágos mezőkkel, amint hajladoznak a szellők lágy ingásának édes hullámaiban, s utánabámulnak a tovaszaladó szélnek. Lefelé rohanó folyókat, a magas hegyek nagy, áradó vizeinek hordalékával, amint maguk előtt hajtják a sziklákkal, gyökerekkel, földdel és tajtékkal vegyes, kiásott növényeket, maguk előtt sodorják mindazt, ami árjukkal szembeszegül. Szeretném, halkul el újra a hangja, ha megértenéd, hogy számodra nincs a világmindenségben olyan égitest, mely a Napnál nagyobb és hatalmasabb volna. Az ő fényétől világolnak mindazok az égitestek, amelyek a mindenségben szét vannak osztva: minden anima tőle jő, a meleg pedig, mely az élő állati testekben van, ettől származik. Azok, akik embereket akarnak imádni, bizonyára nagyon tévednek, hiszen látni kell, hogy még ha az ember olyan nagy volna is, mint ez a mi világunk, akkor is csak a legkisebb csillaghoz volna fogható, és azt is szeretném, ha látnád, hogy ezek az emberek halandók, és rothadásnak és romlásnak vannak alávetve a sírjukban.

Az étvágy megtartja az életet. A félelem, a rettegés meghosszabbítja. A fájdalom megmenti.

Így szól végül már alig hallhatón, étvágy, félelem és fájdalom, majd felemeli súlyos szárnyait, s ő, a kimondhatatlan és leírhatatlan szépségű, felemelkedik, egészen lassan, fel, mint a köd a völgyből, mint a hajnali pára az erdők sűrűjéből, mint egy angyal a mennybe a rábízott üzenet átadhatatlan töredékével, lassan, káprázón, végérvényesen.