Vackor megtanul játszani

Hej, óvoda,
óvoda,
de sok gyerek
jár oda!
Olyan, mint egy kacsalábon
forgó, ékes palota.
Tisztán ragyog
minden terme,
de sok gyerek
játszik benne:
Katona Anna – egy,
Varga Bence – kettő,
Pór Jutka – három,
Fazekas Marci – négy,
Fazekas Eszter – öt,
Domokos Matyi – hat,
Vas Pista – hét,
Pengő Gyöngyi – nyolc,
Fodor Dávid – kilenc,
Kováts Vicu – tíz,
tíz,
tíz,
tiszta víz,
sok gyerek,
sok cseprő-apró
meg az a csöpp,
híres,
neves,
piszén pisze,
nevezetes,
lompos,
loncsos
és loboncos
és bozontos kölyökmackó.
Mennyi játék!
Hogy soroljam?
Ahány csudás játék ott volt,
Hogyha sorolni akarnám,
nem is volna annyi ujjam!
Először:
építőkocka!
Mennyi színből
egy halomba!
Piros,
kék,
zöld,
végül sárga,
s mind játszó kezekre várva.
Lehet építeni házat,
csöpp óvodát,
kis palotát,
kicsi gyárat,
pici várat.
Van ott csudás
kicsi vasút,
mozdony,
sín
és kis alagút.
Vannak pici villamosok,
autók,
buszok,
trolibuszok.
Látni hajót,
tengerjárót,
repülőt is,
messze szállót.
Van ott labda,
felpattanó,
százféle gyöngy,
felcsillanó.
Búgócsigák,
fakarikák,
játék lovak,
játék mackók
és rugóval felhúzható
százféle játék masinák.
Mikor meglátta az apró,
piszén pisze kölyökmackó,
hogy hány játékkal játszhat,
viháncos nagy örömében
mélyen brummogatott hármat:
– Brumma,
brumma,
brumma,
haja!
Csöpp mackónak
semmi baja!
Van erre
víg nevetés,
táncolás,
keringelés.
Van erre
vad vigalom,
hogy belerezzen
a kép a falon.
Ó, csuda játszadozás!
Játszik a sok óvodás:
Katona Anna – egy,
Varga Bence – kettő,
Pór Jutka – három,
Fazekas Marci – négy,
Fazekas Eszter – öt,
Domokos Matyi – hat,
Vas Pista – hét,
Pengő Gyöngyi – nyolc,
Fodor Dávid – kilenc,
Kováts Vicu – tíz,
tíz,
tíz,
tiszta víz,
sok gyerek,
sok cseprő-apró,
de csak ott tib-láb közöttük,
a sok játszódó gyerek közt,
ott a boglyos,
lompos,
loncsos
és bozontos,
piszén pisze kölyökmackó.
Majd felbömböl:
– Hóha, hó!
Fára mászni
vóna jó!
– Ej, te Vackor!
Dehogy mászol –
nevet rá az óvó néni –,
jobban teszed,
te kis boglyos,
hogyha játékokkal játszol.
Építs házat,
kicsi várat,
indítsd el a kisvasutat,
hadd fussa át a kismozdony
azt a pici alagutat!
Aztán ott a falitábla!
Rajzolj rá valami szépet:
erdőséget,
mezőséget.
Színes ceruzát is kaphatsz,
hogy a papírra rajzolhass!
Labdázz, Vackor!
Gyöngyöt fűzzél!
Menj, s a játék tornyocskára
zászlót tűzzél!
– Ajjaj,
hajjaj! –
felel Vackor. –
Nem vagyok igazi gyerek,
hogyan játszhatnék hát akkor?
Né csak:
mekkora a körmöm?
Játékokhoz hogyan nyúljak?
Pedig nem vagyok ám buta,
de hát ki áll a pártomra,
hogy én minden játékokkal
jól játszani megtanuljak?
Így szólt Vackor.
S kicsordult a könnye akkor.
De megszánta őt Domokos,
az a jó Domokos Matyi,
hagyta Pór Jutkát magára,
és Vackorral ment játszani:
– Ne sírj, Vackor,
figyelj csak rám!
Játszani csak gyere hozzám!
Én mindenre megtanítlak,
Megtanítlak játszani én,
mert nagy játékos vagyok én,
fő-fő játékos vagyok én,
de gyere ám,
hogyha hívlak!
Ment is Vackor.
S megtanulta az a boglyos,
lompos,
loncsos
és bozontos,
piszén pisze kölyökmackó,
meg a sok játékot akkor.
És hálás volt akkor
Domokosnak Vackor.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]