Betörik Vackor orra

– Ajjaj,
brumma, brumma,
szállj le,
szállj le, dunna!
Szállj le rólam,
mert ledoblak,
két lábammal
megtaposlak,
úgyis elég meleg rajtam
ez a boglyos,
lompos,
loncsos
és loboncos
és bozontos barna bunda.
– Ajjaj,
brumma, brumma,
mért is tartlak,
szemem, hunyva,
mikor nem is vagyok álmos?
Minek hát
a puha vánkos?
Szállj le,
szállj le, vánkos,
az rakjon a feje alá,
aki álmos!
Én már álmos
nem vagyok,
csak az ágyon forgolódok,
dunnyogok
és brummogok.
Forgolódva,
morgolódva,
így kelt Vackor
mély álmából,
és a dunnát rugdolódva
máris lépett
le az ágyról,
de nem látott
a sötétben.
S tapogatva,
lapogatva,
kotorászva,
botorászva,
egyszer csak: zsupsz!
Megbotlott egy árva székben.
Ha megbotlott,
elesett,
orra vére
eleredt,
pisze orrát
beütötte,
el is eredt,
el a könnye,
s az a boglyos,
lompos,
loncsos
és bozontos,
híres,
neves,
nevezetes,
piszén pisze kölyökmackó
nekiállt, hogy nagy fájdalmát
a világnak kikürtölje,
kibömbölje.
Bömbölt is egy
akkorát,
de még milyen
mekkorát,
hogy ama nagy bömböléssel
majdnem kettérepesztette
szegény óvoda falát!
Fölébredtek a gyerekek,
hoppsza, sorra!
Szalad ím Katona Anna,
fut Vackorhoz Varga Bence,
siet álmosan Pór Jutka,
botorkál Fazekas Marci
s testvére, Fazekas Eszter,
megy a jó Domokos Matyi,
vágtat Vas Pista utána,
rohan Pengő Gyöngyi gyorsan,
repül velük Fodor Dávid,
Kováts Vicuval nyomába,
hogy megnézzék,
mitől véres
a csöpp kölyökmackó orra.
Az csak ül
a padlón sírva,
és az orrát,
azt a piszét,
két csöpp mancsába szorítja.
Van is erre
hajjahaj,
de még micsoda zsivaj!
Szegény Vackort
körbeállják,
hárman négyfelé
cibálják,
és a vérző
pisze orrát
valahányan megcsudálják.
Szerencsére éppen akkor
kopog az ajtón a doktor.
Akár egy igazi mackó,
de nem apró:
belép doktor Schindler Frigyes,
nagy táskával,
szemüvegben,
nagy, fehér orvosköpenyben.
Vackor ül tovább a földön,
sírdogál keservesen,
s kezét buksijára téve,
a csöpp piszén piszét nézve
így szól doktor Schindler Frigyes
Vackorunkhoz kereken:
– Hej, te Vackor!
Látom, nem érkeztem rosszkor.
Néz rá Vackor
könnyein át,
s azt hiszi:
egy nagy mackót lát
(pedig az csak Schindler Frigyes!),
s még jobban bömböl a híres.
Kérdi doktor Schindler Frigyes:
– Hát ez, Vackor,
hogy esett?
Azt feleli
az a boglyos,
síró,
rívó,
csöpp bozontos:
– Ajjaj,
hajjaj,
doktor bácsi!
Ez bizony rosszul esett.
Betört az orrom,
az apró!
Mér is nem született vasból?
Jaj, de sajog
az a buta,
pedig nem figyelek oda.
– Ne félj semmit! –
mondja akkor
Vackornak a derék doktor. –
Majd én mindjárt
kikúrállak!
Kölykem, majd én
rendbe rázlak.
És csakugyan!
Munkához lát!
Megvizsgálja Vackor orrát.
Nem soká sürög-sereg.
Tapsol hármat,
s így kiált fel:
– Gyorsan vizet,
gyerekek!
Mosdótálat hozzatok,
törülközőt adjatok,
hogy hát
meggyógyítsam Vackor orrát,
mert a pisze,
piszén pisze
orra miatt kesereg.
Törülközőért Pór Jutka,
vízért szalad Pengő Gyöngyi,
rohan a vizes lavórral,
hogy majd a padlóra dönti.
Azzal doktor Schindler Frigyes
már a kezét szappanozza,
leöblíti,
megtörüli,
aztán Vackorunk orráról
a pirosló
vért lemossa,
s pisze orrát megtöröli,
fehér kendővel átköti,
egy kicsit bebagyulálja,
s azt mondja:
– Kész! –
és utána
egy doktori barackot nyom
a csöpp,
pisze,
piszén pisze,
lompos,
loncsos
és bozontos,
híres,
neves,
nevezetes,
betört orrú kölyökmackó
loboncos nagy kobakjára.
És meggyógyult akkor
egykettőre Vackor.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]