Sétálgat a szellő

Sétálgat a szellő, szökken ágról ágra, kapaszkodik olykor gyönge napsugárba. Dudorászgat, fütyörészget, kisöpri az üres fészket, bekukkint az odúba, a fejét is bedugja. S rikkant egyet: ide mind, tavasz van már idekint! Ébredj, ébredj, Göndöri, kunkorodjál, Kunkori! S ha alusznak, vagy nem hallják, vagy hallani nem akarják, meghúzza a mókus farkát. Ettől aztán Kunkori, göndörödik Göndöri, az álmos szemét a két mellső lábfejével dörzsöli.