Fakó lovon léptet

Fakó lovon léptet,
dünnyög, dudorászgat.
Számbaveszi minden
kincsét a határnak.
Megnézi a krumplit,
a tengeri táblát:
messziről meglátszik,
ha jól megkapálták.
Aztán gyalogosan
a kertekhez kószál:
leng utána egy-egy
ezüstfehér hajszál.
S amint megy,
a fákról alma, dió, körte,
szilva, barack pottyan
elébe a földre.
Nézelődik az ősz
– mert ki más is volna –,
nézi mi lenne még
végezni valója.
S amint nézelődik,
lát egy vetőgépet,
és nekilát mindjárt
a búzavetésnek.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]