Pantha rhei

Az istenek is behódoltak: Zeusz tűrte, hogy
Jupiternek nevezzék, csak a rang, a tekintély,
egyszóval az állás maradjon. Ki vethet, ezek után,
követ az együgyű kecskepásztorokra, hajósokra,
mívesekre, kereskedőkre, akik továbbra is éppúgy
adóztak, áldoztak, mint azelőtt? Egy-két próféta
hajlamú pap s poéta még hetvenkedett az elején,
de aztán őket is megvették az élelmes rómaiak.
Fölvásárolták a múltat, kibérelték a mítoszokat.
Így állt össze görög, etruszk és neve-sem-maradt
kövekből a nagy plágium: Róma. Aztán Jupiter tonat,
(amint azt a latinórán tanultuk) Aphrodite
Vénusz néven lett sztár a Cinecittában, s az
etruszk váza szép néma leánya elment mosolygó
manökennek egy modern áruházba. (Ott nyelv nélkül is
lehet boldogulni.) Egyedül Poszeidón nem békül,
hiába emeltek új nevén szobrot majd minden városban,
a zsongító szökőkutak sem tudják haragját
csillapítani. Szelídebb óráiban kiáll paestumi
templomának parancsoló romjai elé, háromágú
villájára támaszkodva nézi a szent berkek
pipevirágai közt legelésző bivalycsordát, míg
görög szertartásra gyűlnek az ámuló idegenek:
wunderbar, beautiful, merveilleuse – kattognak
a fényképezőgépek, surrognak a kamerák; s a
légió veteránja ágálva mutogat, majd alázatosan
tartja markát, mosolyog, hajlong: thank you,
danke schön, merci, grazie, grazie tante.
 

1969

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]