Üzenet pásztortűzhöz estéli szállásra

Szálljatok föl, lassú ködök,
magasodjatok az égre,
vegyüljetek az égi nyáj
bárányfelhő-seregébe.
Hadd lássam a székely hegyek
bükkös, fenyős kéklő ormát,
ahonnan már, amint hittem,
csak egy lépés a mennyország.
Hadd lássam a csoronkáló
nagy medrű kis patakokat
s az ősz felé délig deres,
eldugott friss tisztásokat.
Szálljatok föl, lassú ködök,
emlékeim száz bokráról,
volt társaim folton-foltos
ázott-pállott gúnyájáról.
Hadd halljanak valamit már
annyi idő után rólam,
mert nekem most hozzuk mérten
kegyetlenül jól dolgom van.
Hol is kezdjem, hogy szót értsünk,
annyit s annyi felé járva,
olyan rég nem tarisznyáltam
rojtozott bőr tarisznyába.
Nekem már a hold csak bolygó
s az a pásztor folt a holdon,
a fejemben nem fél falu,
de egy ország gondját hordom.
Nem lóháton, repülővel
intézem, ha dolgom akad,
s rádióval pótolom a
csivitelő madarakat.
Tudom, sokan irigyeltek,
irigyellek én is sokszor,
néha-néha a töltőtoll
nehezebb, mint a nagyostor.
Nehéz a szó, kivált a szebb,
de jó lenne fogni olykor
egy-egy erős pásztor-kezet.
Szálljatok föl, lassú ködök,
magasodjatok az égre,
vegyüljetek az égi nyáj
bárányfelhő-seregébe,
hogy mire a harmat-hordó
gyönge este elsőt cirpel,
minden élemedő tűzhöz
jusson el az üzenetem:
Növeljetek bő sörényű,
táncos lábú, fényes szőrű,
szikrátrúgó szép csikókat,
jókötésű szálas székely
legények alá valókat.
Én pedig itt szilajítok
száz új csikó-gondolatot,
olyanokat, kiknek háta
nem tűr nyerget, nem áll hámba,
kipányvázni ne lehessen,
béklyót egyik se szeressen,
a patáik dobogása,
a sörényük lobogása
tüzet vessen, merre járnak.
S nem kívánok érte más jót,
néha egy kis vigasztaló
furulyaszót.
 

1956

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]