Kicsi behajló nyárfa

Gy. Szabó Béla metszete alá

 
Kicsi behajló nyárfa
ujját a vízbe mártja,
árnyat csipkéz a locska,
lépésnyi kis Szamosra.
Ennyi a kép, és pár szál
sáson szitakötő-pár.
Ennyi a kép, csak ennyi
s nem lehet elfeledni.
Hordod életen átal
a többi aprósággal:
édes anyai szókkal,
együtt az első csókkal.
Viszed e röpke rajzot.
E szelíd kép a pajzsod,
miközben lótsz-futsz, térülsz,
és minden nappal vénülsz.
Mented, akár az űzött,
majd fáradtan kitűzöd
végső hazád: magányod
fölibe, mint a zászlót.
Aztán csak fekszel, fekszel,
arccal a csillagoknak,
s a nyár s a víz még egyszer
fölötted elsusognak.
 

1966

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]