Éden kapujában

Kiüzentek, hogy nincsenek otthon.
Zavartan állingáltunk egy darabig.
Voltak akik káromkodtak.
Voltak akik sírva fakadtak.
Voltak akik tehetetlen dühükben
nekiestek a kapunak, öklükkel verték,
aztán megszégyenülten elsomfordáltak.
– Ebből nem élünk meg – mondta valaki.
Egy csecsemő felsírt, erre a
szoknyákba fogózók is kezdték
hazaráncigálni anyjukat: kenyeret,
tejet követeltek.
– Jó lesz sietni, mert nyakunkon a tél! –
Eltapostuk a csikkreszívott cigarettákat,
másnapos-kesernyével a szánkban,
mentünk ki-ki a dolgára, csak egy-két
ráérő ácsorgott még a bezárt kapu előtt,
ők mondták, ha hinni lehet a szavuknak,
hogy blöff volt az egész, mert utánunk
kinyíltak a gombnyomásra járó kapuk,
nagy autók gördültek ki rajtuk, és
százötvenessel robogtak ellenkező
irányba.
 

1967

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]