Részeges Agamemnon

Évezredek óta tart a háború.
Olykor szünetel egy-egy szusszanásnyit,
hogy erőt gyűjthessünk, utódokról
gondoskodhassunk, akik majd továbbviszik
a harcot, s hogy a Nagy Vak nyomában
sereglők mindent méltóképpen megörökíthessenek;
olyankor Agamemnon is, a győztes,
meg szokott térni családja körébe.
Akit én ismertem, fogságból jött,
mint Odüsszeusz, de az asszonya közben
összeállt egy kupeccel. Nem ölték meg,
s így a gyermekeknek sem kellett bosszút
állniuk a gyilkoson.
Elkezdett inni bánatában. Odáig züllött,
hogy a végén már féldecikért mesélte
dicsőbbnél dicsőbb haditetteit:
Trójától a messzi Don-kanyarig.
Esküdözött, hogy megöli Klütaimnesztrát
s azt a gyáva latrát, aki itthon,
amíg ő ott… Nevettek rajta, aztán
kitessékelték a kocsmából, ha már megunták.
Egy pincegádor volt az otthona,
ott fagyott meg, azon a kemény télen,
melyről az újságok is azt írták:
„Emberemlékezet óta nem volt még ilyen…”
Elektra és Oresztész valami miatt nem tudtak
elmenni a közadakozásból rendezett temetésre,
csak lélekben voltak ott: „Jól járt szegény.
Isten bocsássa meg a bűneit. Nagy kő
esett le a szívünkről.”
 

1966

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]